Gadsby: az ötvenezer szavas regény, amelyből teljesen hiányzik az "e" betű
Első hallásra inkább nyelvi mutatványnak tűnik, mint irodalmi teljesítménynek, hogy valaki megírjon egy teljes regényt az angol nyelv leggyakoribb betűje nélkül. Ernest Vincent Wright mégis pontosan ezt tette meg a Gadsby című kötettel, amely több mint 50 ezer szóból áll, miközben egyetlen egyszer sem használja az "e" betűt. A könyv máig az egyik l
Ezt soha ne csináld a repülőn, mert felidegesítheted vele a légiutas-kísérőket
Ez az apróságnak tűnő szokás meglepően sok pluszmunkát ad nekik.
Palácsik-Ráthonyi Tímea megosztotta Wáberer György és Balogh Levente választási biztatását is
A modell többet nem mondott, de a Fidesz ellen felszólaló hírességek videóit megosztotta.
Gulyás Gergely válaszolt Eckünek, aki a színpadról keményen beleállt a miniszterbe
A Hősök nevű együttes egyik tagja, Eckü a produkciójuk után ihletett állapotban az mondta: "Gulyás Gerinek üzenem, hogy a herémet rárakom a fejére az összes megafonos köcsögnek.
Meghalt Afrika Bambaataa, a hiphop egyik úttörője
A zenész 68 éves korában halt meg, 1982-ben vált ismertté első nagy slágerével.
Utolsó útjára kísérték a legendás sportriportert, Dávid Sándort
Péntek délután családja, barátai és kollégái kísérték utolsó útjára a Pesterzsébeti temetőben Dávid Sándort. A "Lapaj" becenévre hallgató legendás sportriporter, a hazai Forma–1-es kultúra megteremtője és felejthetetlen hangja március 17-én, néhány héttel 89. születésnapját követően hunyt el. A gyászolók a család kérésére kegyeletüket egy-egy szál
Megszületett Nyári Dia második gyermeke, a fotón a különleges nevét is elárulta
Instagram-oldalán közölte, hogy világra jött első kislánya. A bejelentést egy megható képpel tette közzé, amelyen hétéves fia, Zétény öleli a kishúgát.
Pénzeső áprilisban: három csillagjegy, amelynek jövő héten megvastagszik a pénztárcája
Ha valaha is hitt benne, hogy a csillagok állása befolyásolhatja az életét, akkor most érdemes figyelnie: 2026. április 13. és 19. között három jegy számára különösen kedvezőek lesznek a pénzügyi kilátások. A Kos intenzív energiája uralja ezt az időszakot, ami nemcsak új kezdeteket, hanem komoly anyagi lehetőségeket is tartogat. De vajon kik azok a
Itt a tavasz legnagyobb divatja lett a rakott miniszoknya, de nem mindegy, mivel viseled
A rakott miniszoknya a sportruházat és az utcai divat keverésével lett a tavasz egyik vezető trendje. A stílust a tenniscore irányzat alapozta meg, melynek elemei a galléros pólók és a sportzoknik.
Miért ne nézhetné meg egy fideszes a filmünket?
Az Itt érzem magam otthon két producerével beszélgettünk a film költségvetéséről, és arról, miért nem sejtették, hogy egy ilyen felfokozott közhangulatba fog megérkezni az alkotásuk.
Caramel 10 évig depressziós volt – öccse halála törte meg
Megrázó őszinteséggel beszélt élete legnehezebb időszakairól Molnár Ferenc Caramel. Az énekes Peller Mariann Nagyfiúk című műsorában árulta el, hogy öccse elvesztése után egy évtizeden át küzdött a depresszióval, és azt is felidézte, hogyan kapaszkodtak össze feleségével lányuk súlyos betegsége alatt.








