10 érdekesség Freddie Mercuryról, amiről talán nem is hallottál
"Nem töprengek azon, mi lesz, ha meghalok, és hogyan fognak emlékezni rám. Ez már az ő dolguk lesz, a többieké. Ha már meghaltam, ugyan kit érdekel? Engem nem" – Freddie Mercury.
Híres magyar nők, akik megműttették a mellüket, és azt is elmondták, miért tették
Míg 1-2 évtizeddel ezelőtt mindenki tagadta, ma már nyíltan vállalják a hírességek, ha szépészeti beavatkozáson vagy műtéten estek át.
Ha unod, hogy mindenkin ugyanazt a parfümöt érzed: 8 különleges illat egy szakértő szerint
Összegyűjtöttünk néhány karakteres, mégis könnyen viselhető illatot, amelyekkel garantáltan egyedibb leszel.
A légiutas-kísérő elárulta: ők nem ülhetnek a repülő vészkijáratánál
A repülőgépek vészkijárat melletti ülései sok utas számára különösen vonzók, hiszen általában nagyobb lábteret kínálnak. Van azonban egy kevésbé ismert oka annak, hogy a légitársaságok nem engednek akárkit ezekre a helyekre: vészhelyzetben az itt ülőknek akár a személyzet munkáját is segíteniük kell.
Egy évad után elkaszálták Nicolas Cage Pókember-sorozatát
A Pók: Noir legjobb döntése volt, hogy a főhőst nem próbálta szuperhősként idealizálni. Az Amazon végül nem rendelte meg a második évadot.
Az X-Faktor mentorai kulisszatitkokat árultak el
Hamarosan elstartol az X-Faktor 2026-os évada, vadiúj műsorvezető-párossal és részben megújult mentorcsapattal. A 24.hu meghívást kapott a válogatók egyik forgatási napjára, ahol a műsor kreatív producerével és a mentorokkal beszélgettünk.
Van-e élet a Marson? És a Földön?
Horvát Lili első angol nyelvű filmjében Mackenzie Davis és Rupert Friend kapcsolata olyan súlyos válságba kerül, hogy csak egy drámai incidens hozhat benne változást. A velencei filmfesztiválon bemutatott Jegyzeteim a Marsról hisz a második esélyben, a közeledés folyamatának pontos követése és az allegória felfejtése viszont kifejezetten aktív néző
Új arcokkal és régi kedvencekkel folytatódik a Heti Hetes
Új epizódokkal folytatódik a Heti Hetes, amelyben a visszatérő szereplők mellett új arcok is helyet kapnak. Janklovics Péter és Járai Máté először ül be a hetek közé, míg Kajdi Csaba, Lilu, Hevér Gábor és Fancsikai Eszter is visszatér a műsorba.
Miss World 2026: Így szerepelt Végvári Janka
Megtartották a Mis World szépségverseny nemzetközi döntőjét. Kiderült, hogyan szerepelt a mindössze 18 éves magyar lány: Végvári Janka.
Jay-Z koncertje nem szűkölködött meglepetésekben: Beyoncé és a Fugees is főszerepet kaptak Londonban
Jay-Z londoni koncertje több szempontból is emlékezetesre sikerült: a rapper a színpadról köszöntötte fel Beyoncé 45. születésnapján, majd váratlanul Lauryn Hill és Wyclef Jean is megjelent, hogy Fugees-dalokat adjanak elő.
Volt egyszer egy Angyalbőrben: így élnek ma az "olajbogyók"
Mindössze 13 epizódot ért meg a rendszerváltás idején játszódó sorozat, mégis akkora sikert aratott, hogy beírta magát a hazai televíziózás történetébe. Népszerűsége töretlen: a megújult köztévé egyes csatornája is a műsorára tűzte.








