Tarolnak az érdekes villanyautók és a kínai gyártók a legnagyobb európai autókiállításon
A kínaiak sportmodelljei több mint 1600 lóerősek, a Citroën Kacsa utódja nagyon olcsónak és jópofának ígérkezik, de az Alfa Romeónál is tudják még, hogy mire vágynak a márka rajongói.
Hazugnak nevezték, aztán megkapta a Nobel-díjat, most meg már a molekulák mozgását is megfigyelheti
Stefan Hell elég rögös utat járt be a 2014-es Nobel-díjáig, pedig viszonylag korán sejtette, hogy meg fogja tudni dönteni a fénymikroszkópok optikai határait. Az Aradon született kutató a Telexnek beszélt a kommunista Romániáról, Karikó Katalinról és arról is, hogy ugyan a kenyér nem lesz olcsóbb a felfedezésétől, de a gyógyszerek ára csökkenhet.
Rendkívüli felfedezés: 2000 évig rejtőzött a föld alatt, most előkerült a Jézus korabeli lelet
Jeruzsálem közelében egy 2000 éves vízvezetéket tártak fel, amely egykor a Betlehem melletti Salamon-medencékből szállította a vizet a Templomhegyre. A felfedezés, amelyet az Izraeli Régészeti Hatóság jelentett be, egy tervezett lakóépület-fejlesztés előkészítő ásatásai során került napvilágra. A vízvezeték nemcsak mérnöki szempontból lenyűgöző, ha
Kellemetlen, mégis igaz lehet: az idegen civilizációk szándékosan maradnak láthatatlanok, mert nem tartanak elég fejlettnek a kapcsolatfelvételre
Az állatkert-hipotézis szerint a fejlett idegen civilizációk tudatosan rejtőznek el előlünk, egyszerűen azért, mert emberiségként még nem értük el a kívánt fejlettségi szintet.
Az e-pénztárgépek adataival bővül a Nav szolgáltatása
Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
Az Android bekeményít: mi vár a sideloadingra?
A Google szigorítja a külső forrásból származó alkalmazások telepítését, ami jelentősen befolyásolhatja azokat a felhasználókat, akik nem hivatalos áruházakból is töltenek le appokat. Az új rendszer bevezetése már megkezdődött.
Örömkönnyekben tört ki a vőlegény, aki egy RTX 5090-et kapott nászajándékba
A napokban kezdett virálisan terjedni az interneten az a felvétel egy kínai esküvőtől, amin egy, a megszokottól eltérő okból tör ki örömkönnyekben a vőlegény vagy friss férj a ceremónia közben. A fiatal férfit ugyanis a jelek szerint nem (csak) a ceremónia pátosza hatotta meg, hanem az is, hogy nászajándékba egy Nvidia GeForce RTX 5090 videókártyát
Mesterséges intelligenciát használó rakétát tesztelt Észak-Korea
Az állami hírügynökség szerint sikeres volt a rakétateszt.
Hat új Android alkalmazás, amiket érdemes kipróbálni októberben
Októberben is érkeztek izgalmas új alkalmazások Androidra, melyek között találunk mesterséges intelligenciával támogatott galériát, megújult fájlkezelőt, és egy hiánypótló zenei megosztót is.








