Film-zene-szórakozás

2021. január 13.11:34

A sötétség gyermekei: Elszalasztott lehetőség

Nagyon jól, egy őrült fekete komédiaként indult a film. Oystein Aarseth vokalistát keres a zenekarába, hogy egy új műfajt alkosson, és nemzetközi sikerre tegyen szert. A kissé morbid, de annál tehetségesebb Pelle személyében úgy tűnik, meg is találja erre a megfelelő embert, azonban a dolgok végül másképp alakulnak.Az első fél-háromnegyed óra alapj

Szívünk rajta: januárban a Zúzmaraszív a hónap könyve

A Szívünk rajta havonta mutatja be azokat a gyerek- és ifjúsági könyveket, melyeket a program független zsűrije a legkiemelkedőbbnek talál. Január kiemelt könyve egy gyönyörűen illusztrált, fagyos kötet lett.

Az Oscar-díjra nevezett filmrendező visszautasította az állami kitüntetést

A román Oscar-nevezés, a Colectiv című dokumentumfilm rendezője, Alexander Nanau visszautasított egy román állami kitüntetést az ellen tiltakozva, hogy a hatóságok nem támogatják kellően a koronavírus-járvány miatt “a csőd szélén” álló kulturális ágazatot. Nanaunak január 15-én, a román kultúra napja alkalmából kellett volna átvennie a kulturális é

Marvel: Továbbra is trágár és erőszakos lesz Deadpool

Emellett azt is elárulták, hogy nem fogják újracastingolni Chadwick Boseman karakterét a Fekete párduc 2-ben. Hamarosan megérkezik a Disney+-ra a Marvel Cinematic Universe első olyan sorozata, ami direkt módon kapcsolódik a mozifilmekhez, nem csak ugyanabban a világban játszódik, ez a Skarlát boszorkányt és Víziót felvonultató WandaVision.

Az Isten ostorából rendez filmet Vidnyánszky Attila

A Nemzeti Színház előadásának tévés változata a napokban készül el. A járványügyi előírások szerint forgatják Vidnyánszky Attila többszörös fesztiváldíjas színházi rendezésének tévés változatát – írta meg az Origo. A darab 2015-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb előadásának és legjobb rendezésének díját is elnyerte. A forgatás a napokb

Operajátszás, rendkívüli időkben

Folytatódik az Opera Magazin sorozata, amelyben zenei szakembereket faggatunk arról, hogyan változnak az operajátszási szokások, és mivel lehet hatékonyan megszólítani a közönséget. Ezúttal két zenetörténész-kritikussal, Mácsai Jánossal és Mesterházi Mátéval ültek le beszélgetni.

Hét pályázatban összesen 289 millió forint vár gazdára

A nemzetközi piacra lépést segítő, az elektronikus zenei színtérnek szóló, korábbi projektek folytatását célzó, illetve most először könnyűzenei podcastek készítését, illetve szakmai start up ötletek elindítását segítő pályázatokra lehetni jelentkezni a jövő hét elejéig az NKA Hangfoglaló Programnál.