Film-zene-szórakozás

2020. október 29.11:36

Keanu Reeves frizurája leplezi le a Mátrix 4-et?

Keanu Reeves annak idején a jóképű akcióhős mintaképe volt: jól fésült és mindig frissen borotvált. Ám az utóbbi években egy egészen más stílust követett, rajongói pedig így is imádják. A John Wick filmekben vállig érő, kissé zsíros és kócos hajjal és jelentős szakállal szerepelt. Ma már mindenki ezzel a fizimiskával azonosítja, de könnyen lehet, h

9 híres ember, akinek egy kollégája volt az első

A sztárok legtöbbszőr más sztárokkal randiznak. Ez nem meglepő, hiszen ugyan azokban a körökben mozognak és könnyen megértik egymást. Így az sem ritka, hogy egy híresség egy kollégájával bújik ágyba életlében előszőr.

Elhunyt Szalai Attila

Hosszan tartó súlyos betegség után szerdára virradóra elhunyt Szalai Attila író, műfordító, újságíró, diplomata, polonista, kulturális programszervező. Szalai Attila 1950-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányai után egy ideig egyebek között a vendéglátóiparban és könyvterjesztésben dolgozott, majd 1976-tól Lengyelországba települt át, ah

"A fiatal nők is tudnak bánni a hatalommal"

A nők is tudnak bánni a hatalommal, és ha összetartanak, még több hatalmuk lesz. Komoly mondanivaló ez egy tiniboszorkányokról szóló filmtől, de Zoe Lister-Jones pont azért vállalta el a Bűvölet – Az örökség című film megrendezését, hogy egy igazi feminista mozit készíthessen. Zoomon beszélgettünk.

Könyvkritika: Stella Caldwell – Fiatalok, ​merészek, lenyűgözőek

Bármilyen évet is írjunk, sajnos úgy érzem állandó téma szidni a fiatalokat, akik természetesen “tiszteletlenek, buták és semmit nem tudnak az életről, hiszen csak gyerekek“. Sosem szerettem ezt a hozzáállást, mindig is hittem, hogy cselekedni, alkotni, elérni valamit nem kor kérdése, ahogy az sem, hogy meghatározott képed és gondolataid legyenek a