Film-zene-szórakozás

2020. december 31.12:10

Nem találod ki, melyik volt a Netflix legnézettebb filmje 2020-ban (Nem az Enola Holmes!)

Már csak egy nap van hátra az idei gyorsan felejtendő évből, így ideje összegezni, hogy mi minden is történt a mögöttünk hagyott tizenkét rázós hónap során. Ennek egyik lépése, hogy megnézzük, mik voltak idén a legnézettebb filmek a legnagyobb streaming szolgáltatónál, a Netflixnél. Sokáig egy film vezetett és úgy nézett ki, hogy végül be is húzza

Érkezik a Halálos fegyver ötödik része

Ráadásul ezt is az eddigi négy rész rendezője, Richard Donner fogja készíteni. A Suparman- és X-men-filmek rendezője ezt maga jelentette be, ami már csak azért sem kis teljesítmény, mert Donner 2021-ben már 91 éves lesz – írja a Telegraph beszámolója alapján a 24.hu. A rendező 2006-ban forgatott utoljára: akkor Bruce Willis főszereplésével

Mit ittunk karácsonykor a Covid alatt?

Hazai online ital vásárlási szokásaink alapján készített statisztikát az italkereso.hu 2020. november 23. és 2020. december 23. között, 13.153 vásárlás adatai alapján készült a statisztika. A top 7 italkategória lista élére egy meglepetés került és a kutatás rávilágít arra is, hogy kevesebbet vagy többet költünk átlagosan egy üveg italra a koronaví

Már 125 éve imádjuk, most mégis nélkülöznünk kell

Miközben a mozi születésének 125. évfordulóját ünnepeljük, az érintett majdnem meghalt. A világméretű koronajárvány ugyanis szinte a megszűnés szélére sodorta az egyik legnépszerűbb szórakozási formát, és ha sikerül is túlélnie, már sohasem lesz olyan, mint korábban volt.

Elhunyt Sólyom-Nagy Sándor

Életének 80. évében elhunyt Sólyom-Nagy Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja és Mesterművésze – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán. Sólyom-Nagy Sándort az Emmi és a Magyar Állami Operaház is saját halottjának tekinti. A művész 1941-ben született Siklóson. A Zeneakadé

Drámapályázatán díjazott darabok online bemutatására készül a Katona

A Katona József Színház 2020 novemberében, a színházak kényszerű bezárását követően meghívásos drámapályázatot hirdetett újfajta színházi formákkal, műfajokkal kísérletező, online térben megvalósítható művek írására. A pályázatra beérkezett húsz pályamű közül a Katona rendezőiből és dramaturgjából álló zsűri három alkotást díjazott, amelyek – rangs

Ó, azok a jó kis szilveszteri kabarék!

Bödőcs, Litkai, Kőhalmi és a többi Dumaszínház-tag stand-upos kirobbanó népszerűsége óta divat lett egyes körökben utólag lefitymálni a Kádár-korszak és a rendszerváltás humorát. Pedig a mindig zseniális Hofin túl voltak ott más nagy nevettetők is – az ő bohózataikból és kabarétréfáikból szedtünk most össze egy csokorra valót, hogy szilveszterkor e