Film-zene-szórakozás

2021. január 21.14:12

Péterfy Bori: „Igyekszem nem elképzelni a világvégét”

A túlfogyasztás, az utolsó napok és egy jól ismert Nagy László-verssor is helyet kapott a Péterfy Bori & Love Band 2020-as lemezén. A Hamu és Gyémánt magazin őszi lapszámába készülő interjú mellett az énekest a legújabb albumról, a hozzá készült szövegvideóról és a jövőről kérdeztük. Péterfy Bori: Szikra lemezborító A tavaly nyáron megjele

Croodék: Egy új kor: Modern veszedelem

Az új távlatokat nyitó Croodék folytatása mintegy 7 év után érkezett meg, amiben többek között a DreamWorks Comcast általi felvásárlása is szerepet játszott. Az első felvonás az emberiség alkonyán élő kőkori család identitásváltását és a fejlődés útjára lépését, valamint a különböző generációk közötti kommunikáció témáit járta körül rendkívüli krea

Mészöly Miklós egyszerűen volt. Vagyis Van.

Száz éve született Mészöly Miklós a magyar próza megkerülhetetlen alakja. A Jelenkor Kiadóval 20 perces riportfilmet forgattunk Szekszárdon az íróról, akinek prózája a mai napig hatással van irodalmunkra. Keveset beszélünk róla vagy műveiről, ezért Szolláth Dávid irodalomtörténész, az új Mészöly-monográfia szerzője, Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó

Izrael a túlerővel szemben is megvédte magát!

A hadtörténeti gyorstalpaló mellett a Könnyek völgye című izraeli sorozat családi- és társadalmi problémákat is felszínre hozva mutatja be, hogyan lehet túlerővel szemben erkölcsi és háborús fölényre szert tenni.

Mit kell szedni lelkiismeret ellen?

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. Interjú Mintha egy térben lennénk vele – Gács Annával Csontos Erika beszélget. „Gács Anna A vágy, hogy meghatódjunk című új esszékötete az önéletrajz műfajának meglepően innovatív kortárs verzióival foglalkozik, nemcsak irodalmi, képzőművészeti alkotások, hanem többek kö

Nem tudod, mit nézz a Bridgerton után? Segítünk!

Tudjuk, nehéz most, már háromszor végignézted a Bridgertont és megnéznéd negyedjére is, de egyszerűen az már túl sok lenne. Adunk néhány tippet, milyen más filmekkel és sorozatokkal kerülhetsz hasonló hangulatba!

Nemzetközi online színházi fesztiválon vesz részt a Katona

A Katona József Színház a Nóra – karácsony Helmeréknél című produkciójának felvételével vesz részt a hamburgi Thalia Színház, a stockholmi Dramaten és a Mitos21 közös online fesztiválján, a 2021. január 20-a és 31-e között megrendezésre kerülő Lessingtage Digitalon. Rendező: Székely Kriszta. A közvetítések minden nap ingyenesen tekinthetők meg 19 á

Ember a sisak mögött: A Pedro Pascal-portré

Albérletből albérletbe, epizódszerepről epizódszerepre küszködte végig a harmincas évei legnagyobb részét, majd a Trónok harca brutális sorsú közönségkedvenc karakterének megformálásával megfordította a karrierjét, és azóta sorra hódítja meg a legnagyobb franchise-okat. Így lett a chilei menekültek gyermekéből a Star Wars messiása.