Film-zene-szórakozás

2021. január 25.11:26

Thanos visszatér: Ebben a Marvel filmben láthatjuk ismét az őrült Titánt?

Bár a Bosszúállók csapatának sikerült legyőzniük Thanost a Végjáték mindent eldöntő összecsapása végén, a Marvelnek mégis további tervei vannak az Őrült Titánnal. Mondjuk a részleteket!
Azzal kapcsolatban, hogy Thanos újra felbukkanhat az MCU-ban már voltak korábban is híresztelések, ezúttal viszont maga a karakter megalkotója, Jim Starlin beszélt

Szabó T. Anna hősei megtörik a nők évszázados hallgatását

Szenvedély, önátadás, szégyen, szerelmi megsemmisülés, sóvárgás, eksztázis, öregedés, boszorkányság – nagy vonalakban ezek a kulcsszavai Szabó T. Anna új novelláskötetének, amelynek hősei legféltettebb titkaikat, legmélyebbre temetett vágyaikat és sérelmeiket mesélik el nekünk, zavarba ejtő kendőzetlenséggel. A szövegek erős zeneiséggel és intenzit

A Lupin sakk-mattot adhat A vezércselnek is

A Netflix előzetes számításai szerint ugyanis a César-díjas Omar Sy főszereplésével készült, január 8-án bemutatott sorozat elérheti a 70 millió nézőt a bemutatását követő első 28 nap alatt.

Micsoda irónia! Írástévesztő diákból lett az év dalírója Molnár Tamás, akit még a nyelvtanérettségi alól is felmentettek

Ez ám a mesébe vagy hollywoodi filmbe illő történet! Egy olyan dalszövegírót tüntettek ki a Petőfi Zenei Díjátadón, aki gyermekkorában fel volt mentve nyelvtanból. Molnár Tamásnak (33), az Anti Fitness Club és a JETLAG együttes frontemberének mégis sikerült a lehetetlen, és kinőtte egykori hiányosságait.

“Az egyetem szellemiségét foggal-körömmel védjük” – Interjú Forgács Péterrel az SZFE ügyéről

„Azonnali jogvédelmet követelünk az igazságnak!” címmel a Színház és Filmművészeti Egyetem tanárai közleményt adtak ki a napokban. Az SZFE 107 tanára írta alá petíciót, köztük Forgács Péter, az egyetem docense, a sztrájkbizottság tagja is. Úgy véli, az intézmény új vezetősége csalásra akarja kényszeríteni az oktatókat, ezért is fordultak a nyilváno

Közvetítés – Verdi: Rigoletto

Giuseppe Verdi halálának 120. évfordulóján, január 27-én 20:15 órai kezdettel közvetítjük Rigoletto című operáját a Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus Debrecen koncertszerű előadásában. A címszerepben Alexandru Agache. Giuseppe Verdi 1851-ben Velencében bemutatott Rigolettóját nyugodtan tekinthetjük a műfaj mintadarabjának. A jellemábrázolás, a