Film-zene-szórakozás

2021. március 25.11:23

Keanu Reeves lesz a főszereplője a képregényéből készülő filmnek

Nem csak film, de anime sorozat is készül rögtön. Nemrég debütált képregényszerzőként egyébként. Mindössze két hete jelent meg Keanu Reeves első képregénye, de már rögtön le is csapott rá a Netflix, hogy multimédiás franchise legyen belőle. Rögtön be is rendelt egy élőszereplős filmadaptációt belőle, továbbá egy animét is, ami a film spinof

A szilaj szerelmi boldogság zenéje – ünnepi koncertek Bartók Béla születésnapján

A hétvégi Bach-születésnap után most „a négy B” (Bach, Beethoven, Brahms, Bartók) utolsó tagja, Bartók Béla születését ünnepeljük. Ráadásul kerek évforduló az idei: 140 éve született az a szerző, aki alapvetően határozta meg a 20. század zenéjét – nemcsak hazájában, Magyarországon, hanem az egész világon is. A Müpa Home felületén lehet majd megnézn

Megvan a Libri irodalmi díjak 10-es listája!

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díjakat az előző év legjobb magyar szépirodalmi könyvei érdemlik ki. A 2020-ban megjelent, és a díj követelményeinek megfelelő 155 műből idén 212 neves közéleti személyiség szavazatai alapján alakult ki a 10 döntős listája, amiből a zsűri és a közönség is kiválasztja majd a kedvencét.