Film-zene-szórakozás

2021. június 8.11:37

Ők hárman kapták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat

Kolozsváron az Ünnepi Könyvhét színpadán adta át szombat este Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) elnöke az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat Felméri Cecília filmrendezőnek, László Noémi költőnek, és Zoltán Béla festőművésznek. Az idei díjazottakat már januárban, a magyar kultúra napján megnevezték, akkor azonban a já

Spiró: Mikor szabad ölni?

Új esszékötettel jelentkezik Spiró György. A Hamlethez kapcsolódó erős cím (Mikor szabad ölni?) szellemében az esszék empatikus és okos ajánlatok arról hogyan lehet szabadon gondolkodva élni. Spiró Györggyel a Margón is beszélgetünk, az eseményt Itt találod. Mutatunk a kötetből egy részletet, amiben Kertész Imrére emlékezik!

Dargay Attila mesefilmjét még a brit Bbc is levetítette: 40 éve rajonganak a gyerekek Vukért

Hihetetlen, hogy repül az idő: már 40 esztendeje, hogy 1981-ben a Magyar Televízió bemutatta a Vuk című, ma már kultikus mesét. Kevesen tudják, 1940-ben jelent meg először nyomtatásban – a szerző, Fekete István állítólag azért választotta a ravaszdit főhősének, mert a Nimród vadászújságban a traktorokat követő rókákról írt cikkét a híres vadász, Ki