Film-zene-szórakozás

2021. július 16.11:42

Kitépte felesége haját Vanilla Ice

Ice Ice Baby – a nyakunkat tesszük rá, hogy ha meghallod, máris a füledben cseng a suttogva kimondott refrén és a zene, amire a 90-es években ráztuk. A rapper azóta 53 éves lett, vállalkozó lett belőle és a felesége is feljelentette.

Magyarországon turnézik az Aradi Kamaraszínház

Tizenhat nap alatt tizenhat településen 27 előadást tart Magyarországon az Aradi Kamaraszínház július 18. és augusztus 2. között a Déryné Program támogatásával – közölte szerdán az erdélyi teátrum. A színház A kolozsvári bíró című mesejátékot és A Zördög című pajzán komédiát mutatja be többnyire olyan kistelepüléseken, ahova egyáltalán nem vagy nag

Nagy sikerrel mutatkozott be Cannes-ban Enyedi Ildikó új filmje

A 74. Cannes-i Filmfesztiválon, a 2000 fős Lumiere teremben volt az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története világpremierje. A Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett azonos című regénye alapján négy ország koprodukciójában készült alkotá