Film-zene-szórakozás

2021. szeptember 15.11:19

A zseni Wagner örösei – Még mindig a zeneszerzőből élnek

Magyar nyelven újdonság Gottfried Wagner munkája, a Kossuth Kiadó nemrég megjelent könyve. Címe, mint a 2013-ban Németországban napvilágot látott eredetié: Ne legyen más istened rajtam kívül! A dédunoka nem bánik kesztyűs kézzel a közönség jelentős része által csodált zeneszerzővel, Richard Wagnerrel és utódaival.
Bayreuthban a Wagner-tömjénezés kö

Öt könyv izgalmakhoz, elmélyüléshez

Szeptembertől lassan lezárul az az időszak, amikor az ember legszívesebben folyton odakint lebzselne. Rövidülnek a nappalok, tehát beköltözünk a meleg lakásba, csendesebbek leszünk és befelé fordulók, társasági élet helyett szívesebben ülünk a kanapén teával vagy forralt borral.

Öt film, amivel az őszre hangolódhatsz!

Ugyan még a vénasszonyok nyarát éljük, ha hihetünk az időjósoknak, heteken belül beköszönt az “igazibb” ősz. Felkészülhetünk az esősebb, hűvösebb napokra, amikor már nem szívesen ülünk a szélben a teraszokon, jön majd a fűtésszezon is, és szívesebben ülünk majd a nappaliban egy-egy jó könyv vagy film előtt.

Lakatos Botond: Tisza-tó, a zöld labirintus

Lakatos Botond nagyalakú, keményfedeles, 72 oldalas képregénykötetének a címe mindent elárul, még a „Kalandozások a természetben” alcím ellenére is, ez bizony egy ismeretterjesztő kiadvány.

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat határozza meg az Újvidéki Színház idei évadát

A 2021/2022-es évad első felében csak egy bemutatót tervez az Újvidéki Színház, az évad második felében viszont számos programot szerveznek, a jövő évben ugyanis Újvidék Európa Kulturális Fővárosa lesz, és a legtöbb produkció a hivatalos programsorozat részét képezi – közölte Lénárd Róbert művészeti vezető az MTI-vel. Novemberben mutatják be Doszto