Film-zene-szórakozás

2021. szeptember 23.11:34

Sinkovits Imre nevét politikai célokra használják

Sinkovits Imre kulturális kollégiumot szervez az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület (IkoN) és a Lakitelek Népfőiskola; a jelentkezéseket október végéig várják – jelentették be a nemzet színészének születésnapja alkalmából kedden a Lakitelek Népfőiskolán. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumi elnöke emlé

A fülbemászó zenék úgy terjednek, mint egy vírus

A fülbemászó dallamok úgy terjednek, mint egy vírus – állapította meg egy brit tanulmány, amely szerint „egyes zenék egyenesen fertőzők, és a kórokozókhoz hasonlóan ugrálnak egyik gazdatestről a másikra".A nagy-britanniai kutatáshoz használt adatokat még a streamingkorszak előtt gyűjtötték, de az eredmények azt sugallják, hogy a fülbemászó dallamok

Minden boldogtalan család egyforma, minden boldog család a maga módján az

A címben persze az Anna Karenina első mondatát ferdítem. Tolsztoj fordítva írta: szerinte minden boldog család egyforma, a boldogtalan családok viszont más és más módon boldogtalanok. Halász Rita tavaly megjelent regénye egy nő története, aki kilép egy bántalmazó kapcsolatból. Kiderül, hogy a boldogtalanságnak is vannak hasonló mintázatai, a boldog

Énekléssel gyógyulók léptek fel a Fesztiválzenekar koncertje előtt

Covid-rehabilitáltakból és légúti betegségben szenvedőkből álló kórus énekelt a Müpában a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt-programja előtt a hétvégén. A dr. Várdi Katalin és Philipp György által kidolgozott SingLung módszer gyógyító hatása nemcsak fiziológiai, hanem mentális és érzelmi is.

Klippremier: Tóth Balázs – Szívek tánca

Novemberben érkezik a Marble Mist szólógitárosa, Tóth Balázs első, kilenc dalból álló nagylemeze, amely az elmúlt három év dalainak egyvelege magyar és angol nyelven. Az album utolsó előfutárához, a Szívek táncához Balázs maga készített videóklipet. Premier a kultura.hu-n!