Film-zene-szórakozás

2021. október 3.11:42

Anya lett Hollywood legátütőbb tehetsége

Alig 25 éves, de már rengeteg filmszerepet eljátszott, köztük sok főszerepet, mindannyiszor komoly kritikai sikert aratva. Anya Taylor-Joy évek óta Hollywood egyik legátütőbb tehetsége, de a világhírnévig csak idén jutott el A vezércsel című sorozatnak köszönhetően, amelyben egy zseniális sakkozónőt alakít.

Döntött a közgyűlés a nyíregyházi színház igazgatói posztjáról

Újabb öt évre ismét Kirják Róbertet választották a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft ügyvezető igazgatójává – tájékoztatta a helyi közgyűlés döntéséről a teátrum a médiát. Mint írták, a munkakör betöltésre augusztus elején hirdetett meg pályázatot Kovács Ferenc polgármester, Kirják Róbert pályamunkáját a kilenc tagból álló szakmai b

Gazda Albert: Szerettem volna elmesélni valamit egy világról, ami már nincs is

Idén már hetedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Lassan hagyomány, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Gazda Albert többek közt arról mesélt, hogy könyvet írni miért kőművesmunka és mennyi a fikció és a valóság aránya a Leningrádban. A legjobb első prózakötetnek járó