Film-zene-szórakozás

2021. október 22.11:13

Az emberiség minisztérium: Mindegy, mi az, csak fizessenek érte

Valahogy így gondolkodhat az elmúlt években Nicolas Cage a filmekben való szerepléséről, talán minden túlzás nélkül. Minőségileg igencsak vitatható darabokban vállal "melót", hozzátenni az adott karakterekhez nem is nagyon tud vagy akar, lényegében tökmindegy, csak tényleg jöjjön az átutalt összegről az értesítés a bankszámláján. Körülbelül Bruce W

Szikora János új filmjében Hadik András elfoglalja Berlint

Hadik címmel rendez történelmi kalandfilmet Hadik Andrásról és huszárseregéről Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója. A rendező elmondta: a szintén általa rendezett Ítélet és kegyelem című tévéfilmben már dolgoztak együtt Nagy Endre producerrel, aki megkapta azt a kivételes lehetőséget, hogy Hadik Andrásról történelmi kalan

“Tartja a hátán a Teremtést” – Kovács Zsolt laudációja Mohácsi János tollából

Október 20-án, ünnepélyes keretek között adták át az eSzínház Fesztivál szakmai- és közönségdíjait, valamint az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as művészeti díjait, köztük a Magyar Színházakért Művészeti Díjat, amelyet idén Kovács Zsoltnak ítéltek meg. Az alábbiakban Mohácsi János laudációját olvashatják.