Film-zene-szórakozás

2022. január 9.11:33

Aki bűnt követ el, az mindig bűnös marad

Nagyon kíváncsi voltam a Megbocsáthatatlan című filmre, ugyanis már a csapból is az folyt, hogy végre egy igazán jó film, amiben Sandra Bullock brillírozik. A címéből ítélve sejtettem, hogy nem egy vígjátékkal állok szemben, de azt nem gondoltam, hogy ez a film ennyire nyomasztó lesz. Figyelem, a cikk nyomokban spoilert tartalmaz.

Nem létező regények legrosszabb kezdőmondatai

Vannak olyan kezdőmondatok, amelyek megragadják az olvasót a gallérjánál fogva, és aztán nem is eresztik. Meg vannak olyanok is, amiket direkt nagy műgonddal faragnak minél értelmetlenebbre – most az utóbbiakból mutatunk be néhányat.

Antlers: Egy régóta várt horrorfilm

Kevés olyan horrorfilm jut az eszembe hirtelen (és még kevesebb, ami annyira fel is keltette az érdeklődésemet) mint anno ennek a filmnek az előzetes, amit már, több mint egy éve láttam. Persze rengeteg film megjelenését tolták már el a koronavírus miatt (és sajnos továbbra is sok ilyen lesz), de végre, az elmúlt napokban, volt szerencsém megtekint

Hugh Hefner egykori barátnője szerint a Playboy-villában még egy kutya is drogfüggő lett

Amióta 2017-ben Hugh Hefner távozott az élők sorából, volt nyuszikái és barátai nem győznek kitálalni a Playboy-villa titkos életéről. Most egy dokumentumfilmben szólalt meg Hefner egyik volt barátnője, Sondra Theodore, aki 1976 és 1981 között élt a milliárdossal. Állítása szerint annyi illegális cucc volt a villában, hogy még egy uszkár is kokainf

Ókovács ismét megszólalt: “Nem kívánunk már többet vitázni sem, hisz értelme sincs”

“Iróniától sem mentes, de feszült levélváltásba torkollott a vita az országszerte működő nemzeti színházak zeneigazgatói és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója között. Replikáznak az énekesek egyeztetési nehézségeiről, a gázsik közötti különbségről, közben az Erkel Színház befogadó színházzá válhat a jövőben” – adta hírül a N

Jót tett a ráncfelvarrás a skandináv krimifranchise-nak

Hatalmas felháborodást keltett, hogy a Q-ügyosztály filmek ötödik részét az addig megszokott színészek helyett teljesen új szereposztással vitték vászonra az alkotók. Pedig a rebootként működő Hajtóvadászat még a korábbiaknál is jobban sikerült.