Film-zene-szórakozás

2022. július 13.12:07

„A mai napig tudok sírni az elvesztett magzat miatt” – Czakó Zsófia a gyászról, a női testről és a kórházak „C” szobáiról

A kórház „C” szobájába nemcsak romák kerülnek, hanem azok is, akik nem hajlandók fizetni. Czakó Zsófiának Szívhang című második kötete is segített feldolgozni a vetélését és azt, hogy sokkal nehezebb számára a gyerekvállalás, mint másoknak. Néhány éve férjével egy borsodi kis faluba költöztek Budapestről, így könyvében nagy hangsúlyt kap a kultúrák

David Carradine 8 legemlékezetesebb szerepe

David Carradine a Hollywood egyik legismertebb és rengeteget foglalkoztatott színésze volt. 2009-ben hagyott itt minket, de még a halála is igen hangosra sikeredett  A színész közel fél évszázados karrierje során számolatlan filmben szerepelt, ezek között rengeteg volt a finoman szólva sem túl igényes darab. De így is bőven akadtak emlékezetes alak

A ma 80 éves Harrison Ford tíz legjobb filmje

Jack Ryan, Rick Deckard, Han Solo, Indiana Jones, megannyi korszakos ikon, akiket egyetlen ember köt össze. Az egykori asztalos, akit maga George Lucas fedezett fel, Hollywood egyik legismertebb arca, azaz Harrison Ford ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Mi azzal kívánunk neki sokat és boldogat, hogy összeszedjük a szerintünk tíz legjobb mozij

A kata-törvény miatt újra felfuthat a feketézés

A kreatív iparban dolgozók borzasztóan károsnak tartják a kata módosítását, ami tízezrek egzisztenciáját sodorhatja veszélybe, és a hosszú évek alatt kifehérített iparágak sok szereplőjét visszaterelheti a szürke- és a feketegazdaságba.

Halász Rita: A regényírás is olyan, mint a Camino

E/3 sorozatunkban ezúttal Halász Rita mesélt az első olyan traumájáról, amelyet megírt, az El Caminón való bolyongás és a regényírás kapcsolatáról, valamint arról a dermedtségről, amely a Mély levegő megjelenése, illetve a Margó-díj után lett úrrá rajta.  A Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával megvalósuló videósorozatunkban női szerzőket kérdezü

“A báb olyan, mint egy hangszer” – Interjú Kocsis Eszter bábkészítővel

A Budapesti Bábszínház bábkészítő műhelye különleges hely, tervek, készülő bábok, textilek lepik el a műhelyt. Jól ismert figurák, készülő újak. Rendező, tervező, készítő közös munkái, kísérletei. Az elkészült bábok magukon viselik készítőik kézjegyeit is. Bátervezésről, kísérletekről, a bábok szabadságáról is beszélgettünk Kocsis Eszter bábkészítő