Film-zene-szórakozás

2022. július 28.11:12

Szerelemmel, intrikával átszőtt politikai thriller lesz a Tündérkert

Elkezdődött a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller forgatása. A nyolcrészes, epizódonként 48-52 perces sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első,  azonos című kötete alapján készül. A sorozat a Megafilm és az Mtva koprodukciója a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a televíziós bemutató 2023 szeptemberében várhat

Magyar szinkronos előzetest kapott a történet, amely megrázta egész Hollywoodot

Magyar szinkronos előzetest kapott a történet, amely megrázta egész Hollywoodot 2017-ben a New York Times két riportere, Megan Twohey és Jodi Kantor, fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy az elmúlt évek legfontosabb és leglényegesebb ügyét feltárják, és amelyből film is készült ‘Azt mondta’ címmel. A nyomozásukból végül könyvet is írtak, amely She S

Végzet: Winx Saga – Már tudjuk mikor jön a második évad a Netflixre!

Most megkaptuk a Netflixtől az első promóciós videót a Végzet: Winx Saga második évadához. Aminek kifejezetten örülök, mert iszonyúan szerettem az első évadot, és nagyon várom már a folytatást. Ebben a videóban a színészek mesélnek arról, hogy mi vár ránk a folytatásban, és beleshetünk a kulisszák mögé is. Feltűnik a videóban az egyik új tündért