Film-zene-szórakozás

2022. december 15.11:17

Kihaltan áll ma is Benkő Dániel egykor mesés otthona

Zárt ajtók, pókhálós ablakok, rendezetlen udvar – így fest most Benkő Dániel imádott otthona. A budai erdőkben fekvő ingatlan egykor a környék egyik legszebb villája volt, amire a lantművész élete fő műveként tekintett. Folyamatosan csinosítgatta, felújította, ám a halála óta üresen, elhagyatottan áll.

5 sorozat, amit mindenképp látnod kell, ha szeretted a Fehér Lótuszt!

Az elitet kifigurázó A Fehér Lótusz második évada – csakúgy mint az első – sikeresen meghódította a nézők szívét. A sorozat egy exotikus nyaralást bemutatva szellemesen figurázza ki a felső egy százalék mindennapi életét és problémáit, ami érthető módon komoly érdeklődést váltott ki a nagyérdemű körében. Ennek apropóján az alábbi cikkben öt olyan s

A sötétség fejedelme: Nagybetűs klasszikus számomra

Mindig is szerettem John Carpenter filmjeit, de ha valaha is vállalkoznék arra, hogy rangsoroljam eme nagyra értékelt direktor munkásságát, akkor minden bizonnyal dobogós lenne nálam az 1987-ben bemutatott A sötétség fejedelme című alkotása. Hogy miért tartom ezt a filmjét jobbnak, mint mondjuk sok másik alkotását, arra elég könnyen megtalálnám a v

Újabb rekordot döntött a Wednesday sorozata a Netflixen

A Wednesday sorozata olyan rekordot döntött meg a Netflixen, amire eddig csak a Stranger Things volt képes.Az Addams Family spin-off sorozata letaszította a Netflix második helyéről a Jeffrey Dahmer-sorozatot és a helyére került.Ez is érdekelhet: 5 felkavaró jelenet, ami valóban megtörtént a Jeffrey Dahmer-sztoribólA Netflix új sikersorozata tovább

Befejeződött a Dűne 2. forgatása

Befejeződött a Dűne 2. forgatása: erről közölt képet az Instagramján a film főszereplője, Timothée Chalamet. A Paul Atreidest alakító színész egy olyan fotót töltött fel, amelyen sivatagi környezetben látható apja, Marc Chalamet társaságában, és azt írta, hogy a film már dobozban van (“Dune 2 wrapped”) – számolt be róla a deadline.com. Denis Villen

Egy szerelem három éjszakája – Premier ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a Pesti Színházban

A magyarországi bemutatója idején, 1961-ben formabontónak számító első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját december 17-én ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében mutatják be a Pesti Színházban. Az előadás korrajz egy háborús világ elveszett ifjúságáról. A Radnóti Miklós sorsa és egy Apollinaire-vers által ihletett mű különös hangzású slá