Film-zene-szórakozás

2022. december 19.11:19

Meghalt Kreutz László

Életének 65. évében, szombat hajnalban meghalt Kreutz László zenész, író – tájékoztatta a család az MTI. Kreutz László több zenekarban játszott, egyebek mellett a legendás A. E. Bizottságban, Millenniumi Földalatti Vasútban vagy az Ági és a fiúkban. Az utolsó dobos című kötete 2011-ben jelent meg a Stílusház Kiadó gondozásában, emellett művészeti l

„Csak ne látnék mindenütt oroszt” – 40 éves a Katona József Színház, a társulaton a hanyatló állampárt is rajta tartotta a szemét

A Katona József Színház 1982 ősze óta működik Budapesten. Olyan darabokat kezdtek játszani, amelyeket addig a magyarországi teátrumok nem mutattak be. Ez a kommunista állampárt, az MSZMP figyelmét is felkeltette, és volt olyan előadás, ami után odatelefonáltak a színházba, hogy bizonyos mondatok többé nem hangozhatnak el. A Katona erre frappáns vál

Menekülés 3: Kurt Russell visszatérhet a kultfilm folytatásában?

Kurt Russell a '90-es évek egyik akcióikonja volt, pedig pályafutása első éveiben még elég távol állt tőle ez a műfaj. Aztán jött 1981-ben a Menekülés New Yorkból, amely az egyik első ilyen filmje volt. Ez aztán új irányba terelte a sztár karrierjét, a film pedig idővel bekerült a kultmozik népes táborába. 1997-ben újra Snake Plissken bőrébe bú

A 19. nap könyve – Dr. Máté Gábor: A test lázadása

Egy könyv rólunk, emberekről és arról, hogy milyen károkat okozhat az érzelmek elfojtása. A történet rövidenEbben a kötetében Dr. Máté Gábor – tudományos kutatások eredményeit, páciensei és saját tapasztalatait felhasználva egyaránt – arra vállalkozott, hogy megmutassa nekünk, mivel jár, ha nem éljük meg saját érzelmeinket. A könyv lapról