Film-zene-szórakozás

2022. december 27.11:16

A legjobb bekuckózós filmek a két ünnep közötti időszakra

Nincs is jobb program a két ünnep között, mint a hosszú és sötét délutánokon bekuckózni egy meleg takaróval a kanapéra, magunk elé venni a maradék zserbót vagy mézeskalácsot és megnézni egy jó kis filmet. Ha nincs ötleted, hogy mégis mit nézz, most ajánlunk 4 valódi klasszikust a romantika jegyében.

Rendhagyó karácsonyi beszédet mondott III. Károly

Anyjáról, a szeptemberben elhunyt II. Erzsébetről is megemlékezett első királyként elmondott karácsonyi üzenetében III. Károly. Az angol uralkodó beszédének középpontjában – a hagyományoktól eltérően – nem a királyi család, hanem a nélkülözők és segítőik álltak. A brit bulvársajtó azt is kiemelte, hogy Károly egy szót sem ejtett fiáról és menyéről,

Fekete karácsony: Gyilkos a házban

Nagyon régóta tervezgettem ennek a filmnek a megtekintését, és hát mikor lenne a legideálisabb, mint valamikor a karácsonyi időszakban (ha már a film címe is az, hogy Fekete karácsony). Nos, a produkcióval kapcsolatban rengeteg mindent hallottam és olvastam már, de jómagam valahogy kissé másmilyennek képzeltem el ezt a filmet, mint amilyen valójába

Leszbikus szerelmi szál jöhet a Wednesdaybe

A rajongók közül többen is szeretnék, hogy Wednesday Addams és szobatársa, Enid Sinclair között szövődjön szerelem a sorozatban.  A Tim Burton nevével fémjelzett sorozat nem az erős szerelmi szállal hívta fel magára a figyelmet, de mivel a főszereplője mégiscsak egy tinédzser, természetesen egy kis romantika is helyet kapott a történetben. A rajong