Film-zene-szórakozás

2023. június 20.11:18

Egy magyar film hasít a platformon, már a 2. legnézettebb!

Pár éve a mozivásznakat is meghódította a Welhello zenekar muzsikájára épülő #Sohavégetnemérős című film. Azóta a film szárnyakat kapott a straming világában. A Netflix magyar közönségének körében jelenleg a második legnézettebb film Tiszeker Dániel rendező bemutatkozó mozija.

Krusovszky misztikus rejtélye is csak a kilátástalan valóságunk része

Krusovszky Dénes tudja, hogy nagy dolgok néha egészen szűk, zárt térben is játszódhatnak, sőt, néha csak ott. Míg az Akik már nem leszünk sosem című első regényének messzire származott hőse pusztán hazalátogatott a kisvárosba, ahol felnőtt, a Levelek nélkül főszereplője, Koroknai János magyartanár egy páréves kitérő után végérvényesen a maradás mel

Henry Cavill búcsút vett a The Witcheres kollégáitól

Mozi Hírek – A színész szerint olyan részleteket és nüanszokat visznek a karakterekbe a többiek, amiket a túlzott leegyszerűsítés veszélye fenyegethet. A hétvége folyamán rendezte meg a Netflix Brazíliában az előzetesekre épített fesztiválját, a Tudumot, ahol a Bridgerton, az Avatar: The Last Airbender (inkább hagyunk mindent angolul), a Fubar, vag

„Mivel forradalmár minden városba kell” – történetek, amikért örökké hálásak leszünk a Kispál és a borznak

A Kispál és a borz reneszánszát éli, Lovasi pedig ma ünnepli születésnapját. Tökéletes alkalom ez arra, hogy felelevenítsük a zenekarhoz kötődő legkedvesebb élményeinket, bemutatva ezzel, mit jelent(ett) a Kispál két teljes generációnak. Ha csatlakoznál, várjuk kommentben a ti sztorijaitokat is!

Nyolc egészestés film van versenyben az idei Kaffon

Az ismert francia gyerekkönyv-sorozat címszereplője elevenedik meg a tavaly Annecy-ban a legjobb film díját elnyert A kis Nicolas – Eljött a boldogság ideje! című alkotásban. Két díjat is bezsebelt az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon az Európai Filmdíjas Kutyáknak és olaszoknak tilos! című film és a napokban nyerte el Gauder Áron a Kojot

Bábok lepik el a Városligetet június utolsó napján

Óriási bábos forgataggal várják a családokat a Magyar Zene Házába június utolsó napján: a hazai és a nemzetközi bábművészek legizgalmasabb produkcióit bemutató Muzsikáló Bábok Háza című, ingyenes rendezvényt a 10. Színházi Olimpia keretében, a Bábművészeti Világtalálkozó záróünnepeként rendezik meg – áll a szervezők hétfői közleményében. Mint kieme

Mintha élőben nézhetnénk Frida felemelkedését

A nagy képzőművészekhez legtöbbször sok-sok évtizeddel-évszázaddal a haláluk után kerül csak közel a széles közönség, ha elkészül róluk egy jól sikerült, kellően befogadható, érzelmes és izgalmas életrajzi film. Most itt egy lehetőség egy ilyen élményre valós időben.