Film-zene-szórakozás

2023. december 11.11:30

Furcsa filmes párosok, akik meglepően jól működtek együtt

Persze-persze, mindenki imádja a filmek szerelmes párjait. De mi legalább ugyanannyira imádjuk a "furcsa pár"-toposzt, a hátterük, státuszuk, életkoruk vagy bármi más körülmény miatt látszólag össze nem passzoló emberek között kialakult barátságokat, véd- és dacszövetségeket.

Háy János: Vidékre mennek a művészek

A Capa Központ projektjében kortárs szerzők írnak szöveget egy-egy fotósorozathoz. Az együttműködés előzménye, hogy a Balaton-felvidéken és a bakonyi régióban fotósok követtek olyan művészeti projekteket, amelyek során helyi alkotókhoz, közösségekhez érkeztek vendégségbe "jól ismert" művészek vagy alkotócsoportok. A vöröstói művésztelep résztvevőit

Megjelent a 76 vegán élettörténet című könyvek harmadik része

A 76 vegán élettörténet című könyv szerkesztője abban bízik, hogy a most megjelent harmadik kötetben szereplő történetek sokakat inspirálnak majd életmódváltásra. Kertész Róbert Tibor a könyveket elsősorban flexitáriánusoknak szánja. Ugyanakkor a növényi étrendet követők is jelezték már neki, hogy az elhatározásuk megerősítésére is alkalmasak a kön

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.

Könyvkritika: Elle Kennedy & Sarina Bowen – Stay: Marad

Annyira élveztem ennek a könyvnek az olvasását! Mondom mindezt úgy, hogy a Good Boy-ban Matthew Erikkson nem volt számomra annyira emlékezetes, nem éreztem azt, amikor a kezembe vettem a könyvet, hogy annyira érdekelne a története, aztán végül jó hamar berántott a sztori. Érdemes volt a rosszabb előérzet dacára is rögtön belevágni egy Elle és Sarin