Film-zene-szórakozás

2024. április 12.11:22

A Joker rendezője elárulta, miért Lady Gagát választotta Harley Quinn szerepére

Todd Philips, a Joker: Folie à Deux rendezője nemrég elárulta, miért Lady Gagát választotta Harley Quinn szerepére.A Las Vegas-i CinemaConon április 9-én tartott beszédében felidézte a film korai castingját, és megosztotta, hogy Gagát szerette volna a szerepre, "mert ő varázslatos".Producer voltam a Csillag születikben. Akkor találkoztam vele elősz

A 90-es években mindent okosban oldottunk meg

A rendszerváltás utáni években nyílt titoknak számított, hogy magyar egyetemisták tömegei hamisított vonatjegyekkel utazzák körbe Európát. Csáki László maga is utazott így, sőt még a domestosos jegyhamisítást is kipróbálta – sikertelenül – , és most filmet készített róla Kék Pelikan címmel. Az interjú olvasása közben előjövő nosztalgiafröccsért nem

Filmet forgat a Monopolyból Margot Robbie

A klasszikus társasjáték, a Monopoly alapján készülő filmet már több mint egy évtizede fejlesztik, most azonban előrelépés történt az ügyben: Margot Robbie cége produkciós cége, a LuckyChap fogja elkészíteni a filmet.

Berg Judit két kis dínója a Holdra téved – Olvass bele!

Berg Judit kis dínói visszatérnek, Artúr király udvara után most már Reginával kiegészülve a Holdra utaznak. Hogy hogyan kerültek oda és mit láttak ott, az kiderül a gyerekek kedvenc, időutazó őslényeinek legújabb kalandjaiból!

"Csak azért nem vágta el a vonat a nyakát, mert valaki már 100 méterrel korábban lefeküdt a sínekre" – Hidegrázós előzetest kapott a József Attila-film: ez most tényleg zseniális lesz?

Április 11. a költészet napja, ami idén azért is különleges, mert 119 évvel ezelőtt született a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, József Attila is, akinek az élete egy év múlva már a filmvásznon is megelevenedik. Íme, minden, amit a Reménytelenül című filmről eddig tudunk!