Film-zene-szórakozás

2024. augusztus 22.11:22

Augusztus 22-én történt

1837-ben megnyílt Pest első állandó magyar színháza, a Pesti Magyar Színház. A nyitó előadás Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című drámája volt. A mai Rákóczi út és Múzeum körút sarkán álló, részben közadakozásból épített teátrum 1840-ben Pest vármegyétől az állam tulajdonába került, innentől az intézmény neve Nemzeti Színházra változott.

A valóságból kicsekkolni ér, embereket lefejelni a metrón nem?!

Hunyadi Barna közoktatásból kiugrott angoltanár a kiúttalanságból a virtuális valóságba menekül, ahonnan aztán talpig vértben, kétméteres pallossal a kezében lép ki Budapest utcáira. Hogy igazságot tegyen. 2024 Magyarországának Donkihótéja erősen megkérdőjelezhető, de nagyon is szerethető hősként lép színre az Örkény Színház és a Városmajori Szabad

5 könyv, amit még a filmadaptáció megjelenése előtt érdemes elolvasnunk

Jó néhány olyan filmet vagy sorozatot mutatnak be még idén, amelyek története valójában népszerű regényeken alapszik. Ha már tűkön ülve várjuk a megjelenésüket, érdemes elolvasnunk a könyveket is, hiszen sokszor mélyebben és részletesebben ismerkedhetünk meg a szereplőkkel és a lelkivilágukkal. Összegyűjtöttünk 5 olyan filmet, amelyek megjelenése e

Milliók kezdtek el sírni könyveken a Tiktokon

Csapody Kinga nemcsak a hazai, de a nemzetközi gyermekirodalmat is behatóan ismeri, éppen ezért az aktuális trendekről, olvasási szokásokról, az olvasástanulás hazai és külföldi tradícióiról, valamint arról is mesél, miért fontosak a mesék. Buksó.