"Én nem tudtam semmitől megvédeni az aput"
Vásárhelyi Mária megírta szülei történetét. Egy történet a magyar zsidóság gyötrő dilemmáiról, vak hitről, romániai deportálásról, egy férfiközpontú családról, az ős Soros-kampányról, a rendszerváltás hozta megigazulásáról, majd a keserű csalódásról.
A Fishingen a legjobb magyar zenésznek lenni
Miközben szenved a fesztiválpiac, a Fishing On Orfű köszöni, és jól van. A fesztivál az egyik legjobb példa arra, hogy állandó növekedési kényszer nélkül is lehet valamit hosszú ideig sikeresen üzemeltetni.
Korfuval szemben bújik meg Görögország egyik legnyugodtabb üdülőhelye
Korfu évről évre Görögország leglátogatottabb úti céljai között szerepel, a szigettel szomszédos Syvota viszont csendesebb alternatívát kínál. Az apró település látképét fenyvesek, kristálytiszta víz és a közelben húzódó zöld szigetek határozzák meg.
Százéves Hollywood trollkirálya, akinek még a Star Wars sem volt szent - Mel Brooks karrierje képekben
Amit csak lehet, kiparodizált, és úgy látszik, a humor és a vidámság láthatóan a hosszú élet titka nála, hiszen Mel Brooks június 28-án betöltötte a százat.
Létezik naptej a növényeknek is, és tényleg hatásos a kánikulában
A kaolin nevű fehér agyagásványból készült vizes oldat vékony filmréteget képez a növényeken, ami visszaveri a perzselő napsugarakat. A megoldás nemcsak hatékony, de biokertekben is biztonságosan és költséghatékonyan alkalmazható a napégés ellen.
A Magyar Állami Operaház korábbi zenekari igazgatója lesz a zeneművészetért felelős helyettes államtitkár
Popa Gergely tölti be a zeneművészetért felelős helyettes államtitkári posztot, jelentette be Nagy Ervin.
Schobert Norbi vallomásán teljesen kiakadtak a szakértők
Schobert Norbi olyan részletet árult el Rubint Réka kezeléséről, amelyre azonnal erős reakcióval válaszoltak a szakértők. A kijelentés azért kavart ekkora vihart, mert nem egyszerűen egy szokatlan ötlet hangzott el, hanem egy súlyos betegség melletti, állatoknak szánt szer használata került szóba - és innen már egészen más a történet súlya.
Így él ma a Beverly Hills 90210 meseszép Kellyje
A ma 54 éves Jennie Garth neve örökre összeforrt Kelly Taylor karakterével. Utána néztünk, hogyan él ma a Beverly Hills 90210 egykori sztárja.
Shakira lebukott, egy jóképű sorozatsztárral randizik
Úgy tűnik, hosszú idő után végre újra bekopogtatott a szerelem Shakira ajtaján. A világsztárt egy híres mexikói színész oldalán kapták lencsevégre Los Angelesben, és minden jel arra utal, hogy új románc van az életében.
3 csillagjegy végre fellélegezhet a hónap utolsó teliholdja után
Június 30-án érkezik az úgynevezett Eperhold, amely a Bak jegyében ragyog majd az égen. Az asztrológusok szerint ez a telihold fontos felismeréseket és új energiákat hozhat, három csillagjegy számára pedig különösen kedvező időszakot jelez. Mutatjuk, kik tartoznak közéjük.
Kisgyerekként eltartotta a családját, és még Blaha Lujza is rajongott érte - 10 érdekesség, amit talán ön sem tudott a legendás prímásról, Dankó Pistáról
A 18. és 19. század fordulójának egyik legnépszerűbb hazai művésze Dankó Pista volt, dalai a fél világot meghódították. Az élete kész regény, ami bizony színpadra kívánkozik.








