Makranczi Zalán rögtön a telefonhoz nyúlt, miután Borbély Alexandrára cserélték Gáspár Katát A renitensben
A népszerű bűnügyi vígjátéksorozat új évada február 19-én indult az RTL+ Prémium felületén. A színész nemcsak tanácsokkal látta el kolléganőjét, de a művészi szabadságát is tiszteletben tartotta. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a két főszereplő közötti kémia.
7 fotó, amin A Nagy Ő győztese, Kriszta gyakorlatilag felismerhetetlen
Véget ért A Nagy Ő, így az is kiderült, hogy Kiss Kriszta lett a műsor győztese, aki a való életben is elrabolta Stohl András szívét. De gondoltad volna, hogy alig néhány éve szinte teljesen máshogy nézett ki? Mutatjuk, mennyire megváltozott az arca!
Virtuális koncertet csinálnak az Illés zenekar legendás fellépéséből
Az MVM Dome-ban az Illés 2001-es, Népstadionban adott koncertjét reprodukálják az ABBA show-jaihoz hasonlóan.
4 farkascsalád élhet Magyarország határain belül
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén friss adatgyűjtéssel követték, merre járnak és hogyan használják a területet a hazai farkasok – írja a Drive. A hótakaró most kifejezetten kedvezett a nyomolvasásnak, így a szakemberek jól látható jelek alapján tudtak dolgozni. A bejárások összesen nagyjából 170 kilométert tettek ki, a legtöbb far
Bakács Tibor nekiment Tóth Gabinak
A Megasztár egykori ítésze szerint hazugság az énekesnő azon állítása, miszerint testvére, Tóth Vera "elképesztő mennyiségű ellenállást kapott" a tehetségkutatóban, hogy ne ő, hanem inkább Oláh Ibolya nyerje az évadukat.
Jön az X-akták régen várt rebootja: az egyik főszereplő kilétéről is lehullt a lepel
Ryan Coogler felügyeli az új sorozatot, amely két különböző személyiségű FBI‑ügynök közös nyomozását követi majd.
Szakított Galambos Lajos és fiatal barátnője
Nyitott egy új kapcsolatra, de csak valami komoly dolgot szeretne.
Merkúr retrográd a Halakban: hogyan hat a mostani időszak a csillagjegyedre?
Idén a Merkúr háromszor is "hátrál" az égen, ráadásul mindhárom alkalommal vízjegyekben: először a Halakban, majd a Rákban és végül a Skorpióban. A kommunikáció bolygójának retrográd időszaka hagyományosan félreértésekkel, visszatérő exekkel és utazási fennakadásokkal jár – de a kép ennél árnyaltabb.
Christian Bale és Leonardo DiCaprio egy filmben szerepel majd
A 90-es évek kultikus thrillerének folytatásában.
Mi lett vele? Rá sem ismerni Fekete Lászlóra, pedig eszik rendesen, csak a vega kaját nem szereti
Egy ország lepődött meg, amikor Fekete László kóstolóként jelent meg a Séfek Séfében. A magyar erősember sport legkiemelkedőbb alakja, Magyarország örökös Toldi Miklósa jelentősen vékonyabban tűnt fel a TV2 gasztroműsorának ítészeként, mint ahogy sokan emlékeztek rá. Lapunk megkereste Lacit, mi áll a fogyás hátterében, ő azonban biztosított miket a
A plasztikai műtétek rabja lett, emiatt veszítette életét a szájfeltöltés királya
Jordan James Parke mindössze 34 éves volt.








