Légköre is van a 49 fényévnyire talált Szuperföldnek
Az LHS 1440 b nevű exobolygón a légkör jelenlétére utaló bizonyítékokra bukkantak, amelyek további kutatásokra sarkallják a tudósokat.
Jelentősen csökkent az okostelefonok iránti kereslet
Az idei második negyedévben világszerte 277,5 millió okostelefont szállítottak ki, ami 6,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbihoz képest – derül ki az International Data Corporation (IDC) friss jelentéséből. A piacvezető Samsung és a második Apple ugyanakkor a piaci trendekkel szembemenve növelni tudta értékesítését. Ez volt a második egymás
Trónfosztás a világ tetején: az Apple a legértékesebb vállalat
Az Apple pénteken megelőzte az Nvidiát, és ismét a világ legértékesebb vállalatává vált. A cupertinói cég egyben át is rendezte a tech-óriások sorrendjét, miközben a befektetők újraértékelik a mesterséges intelligencia jövőbeli kilátásait.
Tömegek tüntettek az adatközpontok ellen Amerikában
Különös hétvégi rendezvényen vettek részt az adatközpontok gyors terjedését ellenzők az Egyesült Államokban. A mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok gyors ütemű építése ellen szombaton 42 amerikai államban összesen 142 demonstrációt tartottak.
Annyira kiürült az Adria, hogy a delfinek már a halászoktól lopnak halat
A túlhalászat és a természetkárosítás miatt olyan kevés élelem maradt az Adriai-tengerben, hogy már csak a delfinek maradtak, és ők is unortodox módszerekkel próbálják elkerülni az éhezést.
Megtalálták a világ egyik legnagyobb kincsét Argentínában, de túl veszélyes kiásni
Az Argentína északnyugati részén található Filo del Sol rézlelőhely mélyebb rétegeinek feltárása során kiderült, hogy a terület ötször több fémet tartalmazhat, mint korábban gondolták. Ez a helyszínt a világ egyik legnagyobb ilyen lelőhelyévé is teheti. A terület réz-, arany- és ezüstkészletei különösen fontosak a modern ipar számára, ám kitermelés
Ez egy beteg világ: 1 millió dolcsi egy koszvadt, átizzadt bőrdzsekiért…
Az Nvidia góréjának ikonikus ruhácskájáért fizetett ki valami félnótás egy kisebb vagyont. Úgy tűnik, a mesterséges intelligencia aranylázának nemcsak a chipgyártók, hanem a gyűjtők is nagy nyertesei. A Sotheby’s New York-i aukcióján ugyanis 960 ezer dollárért – vagyis közel 340 millió forintért – kelt el az Nvidia vezérigazgatója, Jensen Huang ált
Kína új AI-fegyvere: megérkezett a Kimi K3, ami már az OpenAI-t és az Anthropicot veszi célba
Hiába az amerikai export – és chipkorlátozások, Kína előrébb jár az AI területén a technológiában, mint sokan hitték. De hogy csinálták? Erődemonstráció A kínai Moonshot AI a múlt héten bemutatta a Kimi K3 nevű mesterségesintelligencia-modelljét, amely a vállalat szerint a világ legnagyobb nyílt súlyú (open-weight) AI-modellje. A startup szerint az
Globális figyelmeztetést adott ki a NASA, a Holdba csapódhat a SpaceX-rakéta egy része
A NASA szerint augusztus elején csapódhat a Holdba a levált rakétaelem.








