Jöhet A Nemzet Hülyéje és az Ígéret az RTL-re
Új produkciókkal készül az RTL. Az egyik, A Nemzet Hülyéje egy nemzetközi formátum, Az Ígéret pedig egy szlovák sorozat magyar adaptációja lehet.
Máté Gábor elmondta, miért csalta meg annak idején Jakupcsek Gabriellát
A Kossuth-díjas színész-rendező egy friss interjúban beszélt a Jakupcsek Gabriellával való válásának okairól. Azt mondta, a "zűrös időszak" után sikerült a kapcsolatukat intelligensen rendezni.
Soha többé nem akar repülni a Ryanair-gép ablakából kiszippantott utas
Először szólalt meg az a szerb férfi, aki július 10-én majdnem kirepült a Ryanair-gép kitört ablakán.
Az Etikai Bizottság eljárását kezdeményezte Orbán János Dénes ügyében a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Eközben a Pécsi Nemzeti színház bejelentette, hogy nem viszik színpadra Orbán A Mester és Margaritáját.
Megfilmesítik Snoop Dogg életét
A Universal Pictures mozifilmben mutatja be a rapper életét és pályafutását, már az is megvan, ki játssza a főszerepet.
Kezdetét veszi az Oroszlán hava: ezt ígéri
Ma, július 22-én kezdetét veszi az Oroszlán hava, amely több önbizalmat, szenvedélyt és alkotókedvet hozhat. A következő hetekben könnyebben vállalhatjuk fel valódi vágyainkat, de a túlzott büszkeségre is érdemes figyelni.
Fia súlyos betegségéről vallott a Republic énekese
Boros Csaba, a Republic frontembere kendőzetlenül beszélt fia, Ákos születéséről és betegségéről.
Ez a 10 úti cél most a Z generáció kedvence
Egy friss kutatás szerint a fiatal utazók egyre inkább a kevésbé ismert, autentikus és megfizethető úti célokat keresik.
Katalin hercegné a gyógyulás nehéz időszakában új kapaszkodót talált: ez segített neki átvészelni a kezeléseket
Katalin hercegné ritkán oszt meg személyes részleteket a rákkezeléséről, most azonban elárulta, hogy a kemoterápia idején egy egészen hétköznapi elfoglaltság segített neki átvészelni a nehezebb napokat.
Fluor Tomi lekerült a tiltólistáról, visszatért a közmédiába
A rapper egy szelfivel tudatta, hogy lejárt a tiltás ideje.
Gáspár Győző a politikai állásfoglalására kapott kritikákra válaszolt: "Semmit nem bántam meg"
Hihetetlen, hogy immár 33 éve tart az ország egyik legismertebb sztárpárja, Gáspár Győző és a felesége, Bea házassága. A kapcsolatuk sok vihart megélt, mégis elválaszthatatlanok maradtak. A különleges évfordulót idén igazán emlékezetessé tették, Győző pedig a közelmúltban őket ért, politikai indíttatású kritikákra is reagált.








