Két orosz harci drónt semmisített meg Románia egy fekete-tengeri gázmező közelében
Neptun Deep, amely közelében megtalálták a drónokat, Románia legjelentősebb offshore gázlelőhelye, ahonnan becslések szerint mintegy 100 milliárd köbméternyi gáz termelhető ki.
A lett, a román elnök és Orbán szerb barátja, Vučić is gratulált Baka Andrásnak a megválasztásához
A legolvasottabb izraeli hírportál pedig azzal a címmel számolt be a történtekről, hogy "Bosszú Orbánon".
Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák
A Fekete-tenger a világ legveszélyesebb helye: a szállítmányozás még a Hormuzi-szorosnál is kockázatosabbá vált, ezért három hete szinte teljesen leállt az ukrán tengeri kereskedelem. Az ukrajnai kikötőket bármikor elérheti egy orosz rakéta, a hatékony Patriot légvédelmi rendszerből pedig kevés van. Az orosz drónok pedig kétszer is átrepültek
Bóka János: Nem biztos, hogy a jövőben működőképes lesz a Fidesz eddigi stratégiája
A párt frakcióvezetője szerint lehet, hogy egy koalíció lesz az, ami a leghatékonyabb politikai képviseletet tudja biztosítani.
Lejárt a türelmi idő: mától szigorodnak a csomagolás szabályai
Lejárt a 18 hónapos átmeneti idő: mától szigorúbb követelmények lépnek életbe az Európai Unióban a csomagolásokra, különösen az élelmiszerek csomagolására vonatkozóan.
Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók
Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legf
Erről kevesen tudnak, pedig fizeti az egészségpénztár: rengeteg magyar költött fölöslegesen vagyonokat
Az iskolakezdés jelentős terhet róhat a családi kasszára, a tanszerek, az iskolatáska és a ruházat mellett ugyanis egyre több háztartásnak kell digitális eszközök beszerzésével is számolnia. A felsőoktatásban tanuló gyermekek esetében pedig a tandíj, a kollégiumi elhelyezés vagy az albérlet jelentheti a legnagyobb kiadást. Az egészségpénztári megta
Kizárták Mészáros Lőrinc cégét, az Opus Titász nem kap semmit a hazahozott RRF-pénzekből
Az átláthatósági követelmények nem teljesítése miatt. Ez lehet az első komolyabb eset, amikor Mészáros-érdekeltség jár pórul.
Erre már nagyon rég vártak a magyarok: felújítás indul az ország egyik legrosszabb állapotú hídján
Augusztus 15-e szombattól helyreállítási munkálatok kezdődnek a Gubacsi közúti hídon: a szakemberek a híd saruinak és dilatációs elemeinek felújítását végzik el a következő hónapokban. A rekonstrukció több ütemben zajlik majd, amely időszakos forgalomkorlátozásokkal jár - közölte a Budapest Közút.
Állítólag mókus miatt hajtott át sofőrjén egy üres autó
Leírva ugyanannyira szürreális ez a baleset, mint a videót megnézve, gyakorlatilag igazi dráma, ami több tanulsággal is szolgál.
Még célfotóval is alig lehetett eldönteni, hogy ki nyerte a női 100 gátat az Eb-n
A holland Visser javára egyetlen ezredmásodperc döntött a lengyel Skrzyszowskával szemben, Kozák Luca ötödikként zárt.
Kozák Luca ötödik 100 méter gáton
Molnár Attila és Enyingi Patrik 400 méteren, Klekner Hanga rúdugrásban jutott be a döntőbe.
Mutatjuk, hány fokos lehűlést hoz a hidegfront
Az átvonult hidegfront után 5-6 fokkal hűvösebb levegő áramlik fölénk. Ennek köszönhetően szerdán már elviselhetőbbé válik a kánikula.








