Az aranykonvoj-ügy miatt farolhatott ki a Tisza Baka András jelöltje mögül
A Telex információi szerint Szathmáry Zoltán testvére érintett az aranykonvoj-ügyben, és ezt Magyar Péteréknek is megsúgták, ezért dönthettek úgy a tiszások, hogy nem szavazzák meg.
Döntött az Alkotmánybíróság: Karácsony Gergely ünnepelhet, Magyar Péterék vakarhatják a fejüket
Alkotmányellenes a szolidaritási hozzájárulás? Sokmilliárd eshet ki a központi költségvetésből és kerülhet vissza az önkormányzatokhoz.
„Visszacsinálós nap” a parlamentben: sorra bontja vissza az Orbán-rendszer korábbi döntéseit az Országgyűlés
Több, az előző kormányok idején kialakított szabályozáshoz is hozzányúlt kedden az Országgyűlés. Visszakapta korábbi jogosítványainak jelentős részét az orvosi kamara, a javítóintézeteket visszaterelik a gyermekvédelmi rendszerbe, átalakítják a koncessziók felügyeletét, és új vezetést kap a Médiatanács. Közben három fideszes képviselő mentelmi jogá
Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
A Szőlő utcai gyermekbántalmazási botrányhoz kapcsolódó ügyekben.
Sándor-palota: A köztársasági elnök továbbra is fenntartja az Országgyűlésben elmondott véleményét
Az elnök megtette a javaslatát, a döntés nem az ő felelőssége, kommentálta az államfő hivatala a 444-nek a legfőbbügyész-jelölt személye körül kialakult helyzetet.
Három nap alatt kétszer is megdöntötte a Rubik-kocka kirakásának világrekordját egy hatéves kislány
Lien Jüncse a világ első női versenyzője, akinek az átlagideje 4,5 másodperc alatt van.
Magyar és Bujdosó: A Tisza-frakció egyhangúlag úgy döntött, nem támogatják Baka András legfőbbügyész-jelöltjét
Kérik a köztársasági elnököt, hogy állítson új jelöltet.
Magyar Péter: Százmilliárdokat locsoltak a Hauszmann-tervre
Toroczkai László (Mi Hazánk) napirend előtti felszólalására válaszolva Magyar Péter miniszterelnök a Hauszmann-tervről azt mondta, százmilliárdokat költöttek olyan beruházásokra, amelyek szerinte semmilyen funkciót nem teljesítettek.
Megszólalt a MOL az ukrán kőolaj magyarországi tárolásáról
Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban - tudatta a Mol az MTI érdeklődésére hétfőn, arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
Még olcsóbbak lettek a személyi kölcsönök
Tovább csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, már a 9 százalékot ostromolják, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat. Az ügyfelek hiteléhsége csillapíthatatlannak tűnik, hét hónap alatt k
A Debrecen nem ért egyet az MLSZ magyarázatával arról, miért nem adták meg három góljukat a Vasas ellen
A DVSC azt javasolta a szövetségnek, hogy tegyék nyíltabbá a csapatok és a játékvezetés közötti kommunikációt.
A La Liga elnöke alaposan beolvasott a Realnak
José Mourinho és a Real Madrid a bírókat korholta, azonnal akcióba lendült Javier Tebas.
Szerdától már visszavonhatatlanul beköszönt az ősz
Szeptember 23-án hajnalban elérkezik az őszi napéjegyenlőség, ezzel pedig csillagászati értelemben is megkezdődik az ősz az északi féltekén. A nappalok tovább rövidülnek, az éjszakák pedig egyre hosszabbá válnak.








