Már látszik, hogyan nyomta a víz alá Elon Musk az ukránokat, és bármikor újra megteheti
A Putyin által körbeudvarolt milliárdos Ukrajna nagylelkű támogatásától odáig jutott, hogy szinte ellenségesen áll a megtámadott országhoz. Úgy tűnik, hogy a létfontosságú Starlink esetében csak saját anyagi érdekei tarthatják vissza Muskot attól, hogy teljesen hátat fordítson az ukránoknak. Az Atlantic utánajárt, hogyan és miért korlátozta időlege
Közutas kánaán: hóekék, lámpajavító kocsik, ágaprítók, tömörítőgépek kerülhetnek a fa alá
Ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút eszközparkjának megújítására még idén.
Netanjahu legnagyobb riválisát bízta meg új kormány alakításával az izraeli elnök
Gadi Ejzenkot alakíthat kormányt.
A krakkói lövöldözés miatt léptek a csehek
Megelőző biztonsági intézkedéseket vezet be a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után, többek között megerősített utcai jelenléttel és fokozott rendezvénybiztosítással.
Kórházban ápolták Lezsák Sándort
Az Országgyűlés korábbi alelnöke november elején került kórházba, miközben az ügynöknyilvántartás miatt téves vádak érték.
Akár 5 millió forintot is kaphatnak lakásonként a társasházak, mutatjuk, mire lehet fordítani
Jelentős támogatást kaphatnak a társasházak energetikai korszerűsítésre a Wekerle Plusz program keretében: lakásonként akár ötmillió forintot is igényelhetnek a lakóközösségek. A konstrukció vissza nem térítendő támogatást és kamatmentes hitelt is kínál.
Nem csak a jegybanki szakértelem dönt: politikai alkuk határozhatják meg, ki lesz az EKB új elnöke
A spanyol Pablo Hernández de Cos és a holland Klaas Knot verseng Christine Lagarde megüresedő európai jegybankelnöki székéért, ám a párharc kimenetelét korántsem kizárólag a szakmai szempontok dönthetik el. A tagállamok közötti politikai alkuk és az EKB más vezetői posztjainak elosztása is meghatározó lehet a végső döntésben.
Magyar youtuber találta meg Szijjártó Pétert, külföldön videózta le a volt minisztert
Dubajban bukkant fel Szijjártó Péter, akit egy magyar youtuber "buktatott le". A népszerű videós egy éjszakai klubban jelent meg, mögötte pedig a volt miniszter volt látható.
"Vaskapu" csapna le az iráni fegyvercsempészekre
Az Egyesült Államok új munkacsoportja floridai központtal kezdi meg működését.
Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tüntetnek a megélhetési gondok miatt
Franciaországban negyedik szombatja tüntettek a drágulás ellen, mintegy 70 ezer rendfenntartó biztosítása mellett.
Özönvíz után Norrisé a Sao Pauló-i pole
Extrém eső miatt halasztott, elképesztő teljesítményeket és nagy nevű kiesőket hozó időmérő végén lett a legjobb a mclarenes Lando Norris a Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíj két és fél órás kvalifikációján.
Alcaraz és Shelton vívja a döntőt
A spanyol először jutott döntőbe az év utolsó 1000-es tornáján, ahol a US Openen őt búcsúztató amerikaival találkozik.
Vasárnap délnyugat felől növekszik a felhőzet, 8-13 fok várható
Vasárnap délnyugat felől lassan megnövekszik a felhőzet, a legmagasabb hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. A HungaroMet előrejelzése szerint ilyen időre számíthatunk a hétvége hátralévő részében.








