Film-zene-szórakozás

2020. április 30.08:34

„Akarsz-e mindig, mindig játszani”– játék és szépirodalom

„Játszom én és táncolok,/ látszom én, mint sok dolog./ Látszom fénybe és tükörbe,/ játszom egyre, körbe-körbe” – írja Kosztolányi Dezső, aki a 20. század első harmadában igen élénk irodalmi élet egyik kulcsfigurája volt szívbéli jóbarátjával, Karinthy Frigyessel együtt. Játékok, elmés ugratások sokasága fűződik nevükhöz. Akadnak köztük durvábbak, h

Ma debütált a magyar Netflixen A felhők fölött 3 méterrel tv-sorozat!

Federico Moccia sikerkönyveiből készült két filmet Mario Casas főszereplésével szerintem mindannyian láttuk már, sőt, a könyvek is kaphatóak itthon. Az olasz Netflix pedig most tv-sorozatot készített a történetből, vagyis, pontosabban szólva a könyvek ihlették a tv-sorozatot. Elég nagy különbségek vannak ugyanis, ez már a trailerből egyértelműen át

Little G Weevil ősszel könyvvel és lemezzel is jelentkezik

Könyvet és lemezt is megjelentet ősszel Little G Weevil. Az Amerikában komoly sikereket elért blues gitáros, énekes, szerző a napokban új dallal harangozta be albumát, ami a mostani időszakhoz kapcsolódik. Mti "Zeneszerzőként, szövegíróként az a dolgom, hogy reflektáljak a körülöttem lévő dolgokra. Mindig is érzékeny voltam a szociális kérdésekre,