Film-zene-szórakozás

2020. május 4.16:25

A könyv, ami behúz és nem ereszt

Prózai szövegek: nagyívű regények és miniatűr mestermunkák, valamint egy verseskötet szerepel idén a Libri Irodalmi Díj tízes listáján, a közönség május 8-ig szavazhat a kedvencére. Beck Zoltánnal, a 30Y gitáros-énekesével beszélgettünk a zsűrizés szubjektivitásáról, hiányzó verseskötetekről és meghatározó életművek kisebb darabjairól.

Tomcsa-estek májusban is!

Minden héten csütörtök este 8 órától várja a képernyők elé a Tomcsa Sándor Színház a nézőket. A Tomcsa-estek cím érdekessége, hogy Tomcsa Sándor – író, drámaíró, karikaturista – a színház névadója, szervezett időközönként Tomcsa-esteket Székelyudvarhelyen, amelyek egyszeriek voltak és megismételhetetlenek, mint a vetítések. Minden előadás – A dzsun

Véssétek fel a dátumokat: június 5., július 3.!

Jó látni, hogy nem csak civil kezdeményezések próbálnak segíteni a zeneipar bajba jutott szereplői megsegítésére, de manapság egy magára valamit is adó nagyobb cég sem viselkedhet közönyösen. Főleg akkor, ha például békeidőben a zenészekből él...

Jön magyarul a Netflix Into the Night sorozatának alapjául szolgáló regény!

A Gabo SFF ma jelentette be a jó hírt, hogy az ő gondozásukban érkezik a Netflix Into the Night sorozatának alapjául szolgáló kötete. Íme a bejelentés! “Május 1-től már magyar felirattal is elérhető az Érkezés a sötétségbe (Into The Night) című sorozat a Netflixen, nálunk pedig még idén érkezik az alapjául szolgáló sci-fi regény a