Film-zene-szórakozás

2020. június 24.11:38

Kordáék nem bízzák a véletlenre: minden tekintetben megújulva térnek vissza a színpadra

Már számolják vissza a napokat, amikor újra színpadra léphetnek, de Balázs Klári és Korda György addig sem tétlenkednek. A művész házaspár első koncertjére augusztus közepéig még várni kell, de ez nem jelenti azt, hogy megállt az élet. Klárika és Gyuri már javában készülnek, hiszen azt tervezik, megújítják a repertoárt.

Tolcsvay László 70

Szűk családi körben ünnepli 70. születésnapját Tolcsvay László Erkel-díjas zeneszerző, előadóművész. Nem híve a csinnadrattával járó köszöntéseknek, menedzsere sincs, aki megszervezne egy születésnapi koncertet – jegyzi meg. Ha valakinek eszébe jutott volna ilyesmi, annak a hosszú karantén állta volna útját. Azt azonban nem tartja kizártnak, hogy

Figyelni a költők szavára – Az utolsó interjú Csurka Lászlóval

A Nemzeti Magazin következő számába készült ez az interjú. Amikor a beszélgetés időpontját egyeztették, még teljes gőzzel működtek a színházak. Pár nap múlva már üresek voltak a nézőterek, a színpadok… Csurka Lászlóra két szerep várt az új évadban: A kassai polgárokban játszotta volna Albertus, egy író szerepét, majd Escalust, Verona hercegét a Róm