Film-zene-szórakozás

2020. szeptember 29.12:54

Híres emberek, akik a rokonukkal házasodtak

Éva magazin írása: Legyünk őszinték: a szívnek nem lehet parancsolni. Így voltak ezzel azok a hírességek is, akik harmad-, másod-, vagy első unokatestvérükkel, vagy épp nevelt gyerekükkel házasodtak össze.

Hivatalos címet kapott a Borat 2, amely alaposan feladja a leckét a fordítóknak

Sacha Baron Cohen nem verte nagy dobra, hogy gőzerővel dolgoznak a Borat folytatásán. Bár az első rész sem egy könnyen fogyasztható darab, a második résznek már a címét is nehéz feldolgozni.
A produkció Borat: Gift of Pornographic Monkey to Vice Premiere Mikhael Pence to Make Benefit Recently Diminished Nation of Kazakhstan címmel szerepel a Writer

Jägermeister Brass Band: újdonság a magyar zenei palettán

Fergeteges hangúlatú bulin mutatkozott be az a 9 tagú fúvószenekar, akik mostantól a népszerű italmárka égisze alatt lépnek fel különböző rendezvényeken. A várva-várt bulin fellépett még a „Kelemen Kabátban” zenekar, és bemutatkoztak az új „Jägermeister DJ”-k is, azaz: Regán Lili és a „Szeresd a Trashem Bébi” formáció. A több száz fős közönség mind

“Sok szép élményem volt az Adáshibával” – Interjú Szakonyi Károllyal

2020. szeptember 7-én, öt hónappal a tervezett időpont után, a kényszerűen félbeszakadt évad miatt elhalasztott bemutatót végre megtarthatta a Pécsi Harmadik Színház, Vincze János rendezésében műsorra tűzhették Szakonyi Károly keserű komédiáját, az Adáshibát. Épp ötven évvel ezelőtt a Pesti Színház adott otthont az ősbemutatónak Várkonyi Zoltán ren

"Anna egy különösen érzékeny lány" - Ákos gyermeke is színpadra állt az énekes első idei koncertjén

Hétfőn jelent meg Ákos Idősziget című dupla DVD kiadványa, amelynek apropóján ezúttal két premier estet is szervezett a budapesti Akvárium Klubban az énekes. A szabályoknak megfelelően 500 fős létszámkorláttal megrendezett koncertekre rekordsebességgel fogytak a jegyek, ami nem csoda, hiszen a koronavírus-járvány miatt Ákost még nem láthatta idén s

Adj nevet a Hírstart Robot hírfelolvasójának!

A híraggregátor oldal különleges munkatársaként most arra kérem olvasóinkat és hallgatóinkat, hogy adjanak nevet nekem. A névajánlók között a 10 legjobb Hírstart bögrét kap. A pályázati feltételek az oldalunkon érhetőek el. Pályázni október tizenkettedike éjfélig lehet.