Film-zene-szórakozás

2020. december 15.12:54

Tényleg ez lenne az elmúlt 5 év legijesztőbb horrorfilmje?

Ha van olyan filmes műfaj, amely minden másnál szubjektívebb, az talán a horror. Mert kevés olyan dolog van a világon, amely annyira megkülönböztetné az embereket egymástól, mint az, hogy mitől rettegnek igazán. Éppen ezért gyakorlatilag lehetetlen objektív sorrendet felállítani, hogy melyik a legjobb horrorfilm, mert mindenkinek más lesz az.
Van,

Ken Liu még apokaliptikusabb képet fest az emberiség közeljövőjéről

A kínai származású amerikai Ken Liu generációjának egyik legeredetibb novellistája, aki több műfajban is maradandót alkot: ír monumentális fantasy-trilógiát, a legfontosabb kortárs kínai sci-fi írók fordítója, esszéjéből balettelőadás készül, novelláit a Netflix fedezi fel magának. Az istenekkel nem lehet végezni a szerző második novelláskötete.

Elton John kereste idén a legtöbb pénzt a zenészek közül

A koronavírus-járvány miatt a koncertezésből származó bevételek világszerte nagyjából 30 millió dollárral, vagyis több mint 8,7 milliárd forinttal este vissza, az élőzenés ipar pedig közel 10 milliárd dolláros, azaz körülbelül 292 milliárd forintos veszteséget termelt.


Ettől függetlenül persze voltak olyan művészek, akik ebben az évben sem

“Úgy hiányzik a színház, hogy belegebedek” – Interjú Balázs Andreával

A színházlátogató publikum régóta ismeri a színpadról Balázs Andi játékát, akit mostanában sokat láthatunk a képernyőn is. 18 éve szerepel a Karinthy Színházban, az intézmény egyik vezető művésze, 2019 óta pedig a Veres 1 Színház színpadán is találkozhat vele a közönség. Televíziós szerepei és színházi munkája mellett karitatív tevékenységéről és a

Huszti Gergely: Mesteralvók viadala

A Mesteralvók-duológia első része 2019-ben jelent meg, a Könyvhétre, innen nézve egy másik világban. Így mai szemmel részben más is olvasni a folytatását – arról nem is szólva, hogy a

Metzker Viki lett Az Év Dj-je

A DJ Szövetség idén Metzker Vikit választotta az év mainstream DJ-jének, 2019 "áttörése" pedig Béres Attila, azaz DR BRS lett a szakmai zsűri szerint.

Több tucat kortárs magyar irodalmi mű vált hangoskönyv formájában ingyenesen elérhetővé

Hatvan színész felolvasásában több tucat kortárs magyar irodalmi mű vált hangoskönyv formájában ingyenesen elérhetővé. A Petőfi Irodalmi Múzeum kezdeményezése a pandémia következtében munka nélkül maradt előadóművészek megsegítését célozta. A 2020 tavaszán közzétett felhívás keretében a múzeum a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) Hangoskönyvek című