Film-zene-szórakozás

2021. március 8.11:21

Újabb népszerű szuperhőstől búcsúzik meg a Marvel?

Ahogy arról ma már korábban beszámoltunk, a Marvel komoly változtatásokat tervez a szuperhősmozik világában, már ami a szuperhősöket illeti. Azt ugyebár tudjuk, hogy a harmadik fázis végén el kellett köszönnünk több addig kulcsszerepet betöltő figurától: Vasembertől, Amerika kapitánytól és Fekete özvegytől is. De a következő években a sok új arc me

100 éve született a zseniális Rímhányó

Száz éve született Romhányi József, akit elsősorban verses humoráról ismer mindenki. Nyelvi leleményben tobzódó szövegei ikonikus rajzilmek révén váltak szállóigévé, de fordított musicaleket is, versei pedig a mai napig nagyon népszerűek.

A Miskolci Nemzeti Színház tárt karokkal várja az idén megszűnő POSZT előadásait

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Magyar Teátrumi Társaság megszüntetné az évente megrendezett Pécsi Országos Színházi Találkozót, vagyis a POSZT-ot. Bár a Baranya megyei város kitart a rendezvény megszervezése mellett, egy másik megyei jogú város színháza is felajánlotta segítségét. Egészen pontosan a Miskolci Nemzeti Színház, mely

Így kerültek Orbán mögé a rock nagy öregjei

A hatvanas-hetvenes években feltűnt pop-rock nemzedék jelentős része mostanra felsorakozott Orbán Viktor mögött. Hová nyúlik vissza ez a kapcsolat, és miért lehet fontos a NER emlékezetpolitikája számára?

Goya-díj – Az elsőfilmes Pilar Palomero nyerte a legfontosabb spanyol filmes elismerés fődíját

Az elsőfilmes Pilar Palomero A lányok (Las ninas) című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Goya-díjat, amelyet egy vasárnap hajnalig tartó virtuális gálán adtak át.
A legjelentősebb spanyol filmes kitüntetés 35 éves történetében ötödik alkalommal jutalmaztak női alkotót a fődíjjal. A film operatőre, Daniela Cajías lett az első nő, aki győzött az

Elhunyt Dmitrij Baskirov zongoraművész

A Tbiliszibn született legendás művész március 7-én hunyt el. 89 éves volt. Dmitrij Baskirov 1931. november 1-jén született. A moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban tanult Alexander Goldenweiser tanítványaként. A nemzetközi ismertséget az 1955-ös párizsi Marguerite Long–Jacques Thibaud verseny hozta el neki. Ettől kezdve a legrangosabb zenekarkor