Film-zene-szórakozás

2021. április 14.11:23

A szolgálólány meséje: A szolgálólányok már a spájzban vannak

Amikor az HBO 2017-ben bemutatta Margaret Atwood 1985-ös regényének új feldolgozását, minden a helyén volt, sőt, időszerűbb talán még elvileg sem lehetett volna egy új adaptáció. A regény a Reagan-korszak kellős közepén született, amely méltán szült (legalábbis az amerikaiak egyik fele számára) sötét disztópiákat a maga idején, de 2017-ben, a weste

A Netflix berendelte a Bridgerton harmadik és negyedik évadát

Annyira bíznak a sikerében, hogy meg sem várják a második évad bemutatóját vele. Nemrég kiderült, hogy a Netflix kosztümös Pletykafészekének, a Bridgertonnak nem tér vissza főszereplője, Regé-Jean Page a második évadra. Ő Simont alakította és csak egy évadra szerződtették, az is volt a terv, hogy csak egy évadot lesz. Ugyanis azt szeretnék,

A közmédia mégsem forgat filmet az őszödi beszédről

A közmédia jelenleg semmilyen játék- vagy dokumentumfilmet nem forgat, és ilyen szerződése sincs egyetlen produkciós céggel sem – közölte hétfő este az Mtva Sajtó és Marketing Irodája a 168 órának arra a cikkére reagálva, amely szerint “már forgatja a közmédia az őszödi beszédről” szóló filmet. A közlemény szerint “ismét sikerült a fake news médián

Gutenberget ünnepli a Google Doodle

Johannes Gutenbergre emlékezik a mai napon a Google: a napi grafikában a könyvnyomtatás feltalálója és egy kézisajtó látható, a logót pedig a hagyományos Gutenberg-betűtípussal jelenítették meg.

„A katonai főiskola biztos pontnak tűnt a színművészetivel szemben” – interjú Homonnay Zsolttal

Nem bánja, hogy a zalaegerszegi honvéd gimnáziumot végezte el, mert az ott kapott energiák – a kamaszkori lázadás, a zene és a színpad révén – egyszer csak egy irányba kerültek. A Jászai Mari-díjjal kitüntetett színművésszel a bátor kakasról és a musical berobbanásáról is beszélgettünk.