Film-zene-szórakozás

2021. május 2.12:36

A legtöbb halálesetet számláló vígjátékok

Bár a vígjátékoknak elsősorban nem az a legfőbb jellemzőjük, hogy úgy hullanak bennük a szereplők, mint a legyek, az alábbi lista a bizonyíték arra, amit talán az adott film nézése közben nem is vettünk észre: annyian halnak meg, mintha egy kaszabolós horrort néznék.

Egy Föld, egy film, egy esély – magyar alkotót díjaztak a Shoot4Earth versenyen

Egy Föld, egy film, egy esély a mottója a Shoot­4Earth – Forgass a Földért – című filmkészítő kihívásnak, amelyre a világ minden tájáról érkeztek pályamunkák. Egy magyar versenyző, Mészáros Katalin filmje kapta meg a Jiří Menzel különdíjat, aki a nemzetközi mezőnyben második helyezett lett.   Nemzetközi összefogással valósult meg a 24 órás maraton,

A szovjetek szálltak le először a Holdra!

Ez nem holmi konteó, hanem ezzel indul a For All Mankind története. Az Apple tv+ kiváló alternatív történelmi sorozatában a holdraszállással nem ér véget a szovjet-amerikai űrverseny.

Anyaság és zenészlét – Interjú a négygyermekes hegedű- és brácsaművésszel, Kokas Katalinnal

„A lányom megszületése után úgy játszottam hegedűversenyeket, hogy közvetlenül a színpadra lépés előtt, nagyestélyiben megszoptattam, hogy abban a 40 percben biztosan ne sírjon” – árulta el Kokas Katalin, aki közel két hónapja adott életet negyedik gyermekének. A világszerte elismert hegedű- és brácsaművész anyák napja alkalmából mesélt anyaság és