Film-zene-szórakozás

2021. június 28.11:32

51 évesen is gyönyörű Gabriela Sabatini

Már tinédzserként hatalmas sikereket ért el, később pedig a saját nevével fémjelzett parfümjeivel fújták magukat nők milliói, szerte a világon. Egy kicsit visszamegyünk az időbe, hogy megnézzük, mi történt az egykori teniszcsillaggal, Gabriella Sabatini-vel.

„Azt merem mondani, hogy Cseh Tamás él”

Énekelsz Csehtamást? címmel új könyv jelent meg a napokban. A szerző, Fodor Sándor első interjú kötete Cseh Tamásról ma már az antikváriumokban is ritkaságnak számít. A második mű szemlélete friss, szereplői és a hangsúlyok különböznek, jelezve az idő múlását.
Régi történet a kezdetekről
Mikor és hol találkoztak először?
A nyugati határnál fekvő ki

Samuel L. Jackson, Elaine May és Liv Ullmann kap életműdíjat

Samuel L. Jackson amerikai színész, Elaine May amerikai író-rendező és Liv Ullmann norvég színésznő Oscar-életműdíjat kap, Danny Glover amerikai színészt pedig Jean Hersholt Humanitárius-díjjal tünteti ki jövő januárban az amerikai filmakadémia – jelentette be csütörtökön a testület. „Nagy öröm számunkra, hogy négy olyan művésznek adhatjuk át az id

Bödőcs Tibor, Háy János és Thuróczy Szabolcs is fellép augusztusban a zalai Margófeszten!

Bő másfél év után június 10-13. között végre ismét élőben lehetett találkozni a kedvenc írókkal, költőkkel az idén 10 éves Margó Irodalmi Fesztiválon. A Bookline támogatásával megvalósult, 5000 látogatót vonzó rendezvény négy nap alatt több mint negyven programot vonultatott fel: könyvbemutatókat, dedikálásokat, zenés produkciókat, városi sétákat.

Szabadon szárnyalva – Rost Andrea jazzről és tanításról

Rost Andrea több mint három évtizedes pályafutása során bejárta az opera legjelentősebb fellegvárait, és a zene különböző műfajai közt is szívesen kalandozott. Széles fesztávú repertoárján az opera mellett megtalálható az operett, a klezmer, a világzene, csipetnyi pop-rock és leheletnyi jazz is. A világhírű szopránnal a Szentendrei Teátrumban júliu

Lívia beszállt a Zaporozsecbe

A tavalyi „Nyomodban “című, Palya Beával készített duett sikerén felbuzdulva az együttes ez alkalommal az erdélyi, No Sugar zenekar énekesével, Líviával készített közös dalt, „Összeér” címmel.