Film-zene-szórakozás

2021. szeptember 1.11:12

Őseink és a Dnyeszter vidéke: Adalékok a magyar őstörténethez

Fontos és izgalmas történelmi kérdéseket feszeget ez a rövid dokumentumfilm, amely rávilágít arra, hogy a honfoglalás kori írott források jórészt összhangban állnak a régészeti eredményekkel, azaz a vándorló ősmagyarság etelközi szállásterületének egy része valóban a Dnyeszter vidékén lehetett. A film mindössze kilenc forgatási nap alatt készült el

Két világ közt reked Stephen King tévésorozata, a Lisey története

Stephen King és Pablo Larraín találkozása a képernyőn felér egy közös szerzői filmmel: miközben az író szinte szóról szóra adaptálta a saját írott művét, addig a rendező is belecsempészte a maga „nagy vizuális csendjeit” a képkockák közé. Az Apple Tv+ streamingcsatornán látható végeredmény éppolyan eklektikus és lomha, mint a történet fantáziavilág

Frappánsan visszavágott az öregdiák

Mindenki tudja, hogy mekkora kihívást jelent felnőtt fejjel visszaülni az iskolapadba, bármilyen céllal, akár nyelvtanulás vagy egy újabb diploma érdekében. A kurzus nem is lényeges, de az, hogy felnőtt emberek, szakmákkal és bizonyítványokkal kistafírozva érkeznek az újabb megmérettetésre, az már rejt magában egy kis érdekességet. Több mint negyve

Különleges Carmen-premier nyitja az Operaház évadát

Különleges Carmen-bemutató, a katalán Calixto Bieito rendezése nyitja a Magyar Állami Operaház új, 139. évadát szeptember 3-án. Az előadás több mint két évtizedes, egyedülálló nemzetközi sorozatot és egy júniusi előbemutatót követően lesz látható az idei szezonban hét alkalommal az Eiffel Műhelyházban. A kőszínházi előadás címszerepét Szántó Andrea

Hivatalos: Megvan, melyik évben indul el itthon az HBO Max

Tavaly indította el a WarnerMedia a tartalmait összefogó HBO Maxet az Egyesült Államokban. A streamingplatform Európában először az északi országokba és Spanyolországba érkezik meg, de nem sokkal később elérhető lesz Közép- és Kelet Európában is.