Film-zene-szórakozás

2021. október 16.11:38

Négy halloweeni film, amit a Netflixen is megtalálsz

Pár hét és itt az angolszász országok egyik kedvelt ünnepe, a halloween. Az eseményt leginkább az Egyesült Államokban járatják csúcsra, több hétig minden erről szól, de valamilyen szinten Magyarországra is eljutottak a szokások. Egyre több beöltözős partit tartanak itthon is, és természetesen mi sem vetjük meg a hátborzongató, illetve a halloween t

Jachton forgatott A korona Dianája és Károly hercege az új évadhoz

A korona 2022-ben érkező új évadát még jelenleg is forgatják, és a rajongók minden lépésüket követik, így derült ki, hogy ezúttal egy hajón forgattak.Az egész világ tűkön ülve várja, hogy megérkezzen A korona új évada, de sajnos ez csak 2022 novemberében fog megtörténni. Rengeteg újdonsággal kell majd megbarátkoznunk, hiszen alkalmazkodva az eddigi

Patti Smith: Ne féljünk hibákat elkövetni

Ne féljünk hibákat elkövetni, inkább tanuljunk belőlük – mondja Patti Smith költő, író, képzőművész és rock and roll ikon, akivel álmairól, félelmeiről és tengerparti sétáiról is beszélgettünk budapesti koncertje előtt.

75 év után londoni színpadon a budapesti kabaré

Hetvenöt év után újra londoni színpadra került a híres budapesti kabaré: a harmincas években a brit fővárost is meghódító budapesti kabaré művészeinek állított emléket a londoni Liszt Intézet saját rendezésű, teltházas estje a Sohóban. Az 1930-as években a budapesti kávéházi humort a londoni magyar emigráció neves tagjai, elsősorban Seiber Mátyás z

Tarantino kedvenc filmje mindörökre megváltoztatta az amerikai filmszakmát

Sergio Leone filmes generációk példaképe, a westernrajongók Messiása. A nevezetes Dollár-trilógiájával örökre beírta magát műfaj történetébe, a közönség szívébe. Ennek záró darabját, az 55 éve készült A Jó, a Rossz és a Csúfot Quentin Tarantino a filmtörténet legnagyobb teljesítményének tartja, és persze, ez a kedvenc filmje.

Danyi Zoltán rózsaformára írta a regényét

Rózsákról, háborús traumákról és rendhagyó regényformákról is beszélgetett A rózsákról című regény pénteki margós bemutatóján Danyi Zoltán és Veiszer Alinda, a kötetből Porogi Ádám olvasott fel részleteket.

Jakabos Zsuzsa ezúttal egy klipben csobbant

A Follow The Flow nemrég megjelent Ég és föld című nagylemezéről újabb dalhoz készült videoklip, ráadásul nem is akármilyen főhősnővel. A zenekar kedvéért Jakabos Zsuzsa olimpikon sellővé változva csobbant bele a Balatonba, ahol Fura Csé, Szakács Gergő és BLR triója forgatták le a Tőlem ne című dal kisfilmjét.

Jócskán átalakított nyolcvanas évek

Kérdéses, hogy a kisfilmes médiadesigner Fabricius Gábor első nagyjátékfilmje kinek készült, és milyen szempontok alapján mutatja be az underground szcénát.