Film-zene-szórakozás

2022. március 17.11:13

Egy orosz börtönben az első nap a legnehezebb, de a többi sem fáklyásmenet

Kira Jarmist 2018-ban ítélték huszonöt nap elzárásra, amiért az orosz hatóságok szerint részt vett egy ellenzéki tüntetés megszervezésében. Később házi őrizetbe került, majd tavaly külföldre távozott és azóta is ott él – Oroszország épp akkor adott ki ellene körözést, amikor múlt héten Budapesten mutatta be a Zárka című regényét, amelyet korábbi bö

„Nekünk az abortusz volt a fogamzásgátlás” – 11 történet Hollywood úgynevezett „aranykorából”

Brutális, hátborzongató történeteket gyűjtött össze egy magazin, amelyek mind arról tanúskodtak, hogy Hollywood legszexibb filmcsillagjai rabszolgaként voltak kiszolgáltatva a stúdióknak a 30-as, 40-es években. Sokszor még férjhez sem mehettek, és gyereket sem vállalhattak, különben sérült volna „szűzies” imázsuk. Joan Crawford, Judy Garland, Ava G

Lehet, hogy hamarosan vége annak, hogy többen használunk egy Netflix-fiókot

A Netflix nem olcsó mulatság. Az áremelés után egy prémium előfizetés 4500 forintba kerül havonta, amit csak tovább súlyosbít a tény, hogy egyre erősebb a konkurencia. Ha valaki nem szeretne kimaradni az Hbo Max vagy esetleg a Prime Video jóságaiból, simán elköthet havonta egy akkora összeget, amit már nagyon megérez az ember pénztárcája.

Két magyar nyelvű színházi produkciót is jelöltek a legjobb előadás díjára Romániában

Két magyar nyelvű színházi produkciót is jelöltek a legjobb előadások között a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjára – adta hírül szerdán a romániai magyar sajtó.
A tavalyi év legjobb színházi teljesítményeit elismerő UNITER-díjakra minden kategóriában három alkotót vagy előadást jelölt a zsűri, amelyet az idén Alina Epingeac, Doina Papp és Mari

Majdnem pontos előrejelzés 1992-ből

Stuart Gordon rendező a horror irányából érkezett a sci-fi-akció műfajához, és a szűkös költségvetés ellenére mindent bevet: még Christopher Lambertet is.

Ott voltunk a The Harmonies első dalának klipforgatásán

Az X-Faktor felfedezettjei, Hanna, Kiara és Kamilla, vagyis a The Harmonies a tehetségkutató után nem hagyta abba a közös munkát. Első daluk klipforgatásán csak a Fókusz lehetett jelen, a premier előtt ma este nálunk már részletet is hallhatnak a dalukból. Csobot Adél mentoráltjai égnek a vágytól, hogy megmutathassák magukat és persze attól is, hog