Film-zene-szórakozás

2022. július 9.11:28

Lélekszám 436: Nem lennék a 437. számú lakótárs.

Jó 15 éve láttam először, és a tegnap döntöttem úgy, hogy leporolom az emlékeimet, és újra megnézem a filmet.Michelle MacLaren a kanadai televíziós rendezőnő készítette a filmet, de mielőtt bármit is mondanánk, olyan rendezések is fűződnek a nevéhez, mint a Breaking Bad, a The Walking Dead és a Game of Thrones egyes epizódjai.Így már kicsit máshogy

Utcabállal ünnepel a Francia Intézet

Szombaton rendezi meg hagyományos utcabálját a Francia Intézet a Duna-parti épülete előtti téren, ahol a július 14-i francia nemzeti ünnepet zenével és tánccal köszöntik.
A Francia Intézet csütörtöki közleménye szerint a rendezvényen a koncertek mellett kézműves foglalkozások és különleges gasztronómiai kínálat várja a közönséget.
Az intézetet ugya

„Nehéz lelki pillanat, amikor a halálsort felidézzük együtt” – Mécs Anna és a családtörténet

E/3 sorozatunk következő szereplője Mécs Anna, aki Tojás nicknéven kezdte feltölteni verseit az iskolai szerverre, nehezen engedte el a matematikát, a Gyerekzár című Margó-díjas könyve és Kapcsolati hiba című kötete után most saját családjának történetén dolgozik „madártávlatból”. Édesapja, Mécs Imre a rendszerváltás meghatározó alakja volt, kilenc

Két díjnyertes thriller magyarországi premierje is a miskolci Cinefesten lesz

Két cannes-i díjnyertes thriller, Ali Abbasi Szent pók és Tarik Saleh Fiú a mennyből című filmjének magyarországi premierje is a szeptember 9. és 17. között megrendezendő CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz.   Mint a miskolci polgármesteri hivatal közleményében felidézik, az iráni származású Ali Abbasi svéd koprodukcióban készült, Sze

Rockzene és hagyomány

Ferenci György: Tátrai Tiborhoz, Závodi Jánoshoz, Tóth János Rudolfhoz, Török Ádámhoz úgy lehet fordulni, mint a népzenében az adatközlőkhöz.

Thor-Spoilerek: Megmagyarázzuk a Szerelem és mennydörgés végét, a stáblistás jeleneteket és összegyűjtöttük a legfontosabb húsvéti tojásokat is

A Ragnarök által kitaposott úton halad a negyedik Thor-film abban az értelemben, hogy Chris Hemsworth most sem komolykodja túl a dolgokat. Spoileres írásunkban végigfutunk azon, hogy mi történik az asgardi szuperhőssel és társaival a Szerelem és mennydörgésben, illetve hogy mit vetíthetnek előre az események az MCU jövőjét illetően.