Film-zene-szórakozás

2023. június 13.11:13

Elküldte Miklósa Erikát a köztévé az Rtl show-ja miatt

Közel tíz évig volt a közmédia csatornáinak sztárja Miklósa Erika. A világszerte elismert operaénekesnő több saját műsort is kapott az évek során az MTVA-ban: a Partitúrát és A magyar zene történetét, 2014 óta pedig a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny zsűrielnöke volt, illetve számos show-műsorban szerepelt vendégként. Az operaénekes biz

Háromnapos fesztivállal indítja a vakációt a Generali Gyerek Sziget

Az ország egyik legnagyobb, családi rendezvénye koncertekkel, bábszínházzal, tánccal, vetélkedővel, sportprogrammal, zsonglőrökkel és artistákkal, ugrálóvárral, kézműves foglalkozásokkal várja a családokat. Mivel az esemény a kezdetektől fogva ingyenes, megvalósulása az elkötelezett támogatóknak köszönhető.   „Az indulás óta célunk, hogy a műfaji s

45 éves a Grease – hol vannak ma az egykori szereplők?

Broadway-musicalből adaptálták filmvászonra a Grease-t, ami megjelenésének évében a legtöbb bevételt hozó produkció lett, filmzenei albuma pedig minden idők egyik legsikeresebbjévé vált. A Rydell High fiataljairól szóló romantikus vígjáték főszereplői nemzetközi sztárokká váltak, de a gyász sem kerülte el őket. És hol vannak a többiek?

A Fekete tükörtől az új Star Trekig: 5 sorozat- és évadpremier, amiről nem érdemes lemaradnod a héten (streaming ajánló)

A nagy streaming szolgáltatók ezen a héten sem hagyják cserben előfizetőiket. Egy rakás újdonság debütál az előttünk álló napokban, legyen szó filmekről vagy sorozatokról. Mi most utóbbiakra koncentrálunk és az alábbi listán öt olyan új sorozatot, évadpremiert vagy épp epizódpremiert mutatunk nektek, amelyről szerintünk vétek lenne lecsúszni. Izzít

Megkezdődött a Ma este gyilkolunk című film forgatása

Kern András főszereplésével a napokban megkezdődött a Ma este gyilkolunk című krimikomédia forgatása Fazekas Péter rendezésében – közölte a Nemzeti Filmintézet. A Nemzeti Filmintézet közleménye szerint a Ma este gyilkolunk egy Agatha Christie stílusát idéző történet, amely egy színészotthonban játszódik, ahol rejtélyes haláleset történik. Egy mellő

Bebizonyítjuk, hogy mi is képesek vagyunk rá - Amanda Gorman kötetének fordításáról

Amanda Gorman neve akkor vált ismertté az egész világon, amikor verse elhangzott Joe Biden beiktatásánál. Verseskötetét a Van Helyed Alapítvány fiatal roma növendékei fordították le magyar nyelvre. Velük beszélgetett Bódis Kriszta és Dányi Dániel a 2023-as tavaszi Margón. A beszélgetést most teljes egészében meghallgathatod!