Film-zene-szórakozás

2023. november 25.11:00

December 2-án mutatják be Eötvös Péter első magyar nyelven írt művét

Eötvös Péter Valuska című operájának ősbemutatóját tartják december 2-án a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában. A szerző az Opera felkérésére írta első magyar nyelvű tragikomikus groteszkjét, amely Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényén alapul. Az opera főszerepeit Haja Zsolt, Miksch Adrienn, Szabóki Tünde és Hábetler

Minden idők 10 legsikeresebb filmje

Ha tehát nem feledkezünk meg az inflációról, és a 2022-es amerikai jegyárakkal kalkulálunk, akkor a végeredmény egy igazán színes és nívós, szinte csupa remekművet felvonultató lista lesz.

"Szinte minden diákomtól megtudtam a nemi identitását"

Az egykori román irodalomtanár, Adela Stan teljesen hátat fordított a pedagógusi pályának, miután néhány évvel ezelőtt meghurcolták és megalázták, amiért a diákjainak megmutatott egy klasszikus filmet. A botrányt nagy lángra szította a homofóbia, a tordai középiskola irodalomtanára azonban végig kiállt az igaza mellett – még úgy is, mint az interjú