Film-zene-szórakozás

2024. január 20.11:20

10 ikon a 90-es évekből, akit már elveszítettünk

Ugyan a mai fiataloknak távolinak tűnhet a kilencvenes évek, akik akkor voltak tizen- vagy huszonévesek, azoknak olyan, mintha csak tegnap lett volna. Ugyan azóta mindannyian felnőttünk, megváltoztunk, a szívünkben különleges helyet foglalnak el akkori kedvenceink, akik közül sokakat túl korán veszítettünk el.

7 bakiparádé, ami viccesebb, mint maga a film

A forgatások története során olyan gyakran megesett, hogy a való élet viccesebb volt, mint a forgatókönyv, azaz hogy adott esetben a helyszínen történt tévesztéseken sokkal nagyobbat lehet röhögni, mint magán a filmen, hogy a bakiparádék összeállítása már szinte külön műfajnak számít. Íme a legjobbak!

A Madách-univerzum nyomozói

Az egyművesnek tekintett szerző, aki remeteként élt, és tönkrement házassága miatt általánosságban rossz véleménye volt a női nemről. Madách Imre élete és életműve azonban jóval izgalmasabb, sőt rejtélyesebb ennél, mint azt majd’ két tucat irodalomtörténész bizonyította.

Caligula (csoda)lova bevágtat Budapestre

A történelemnek két nagyon híres lova van, Bukephalosz és Incinatus – az előbbi Nagy Sándoré volt, az utóbbi Caliguláé. Ha máshonnan nem, a Neoton-slágerből talán felsejlik a neve. De akik a Caligula’s Horse elnevezésű bandáért rajonganak, azok bizonyára nem ismerik ezt az örökzöldet :)