Kijött Pierce Brosnan és Samuel L. Jackson közös westernjének első előzetese
Richard Gray klasszikus felépítésű vadnyugati opusza még 2024-ben debütált, a filmszínházakba viszont csak ebben az évben érkezik meg. Az első előzetes a minap került fel a világhálóra.
No.1 a Maxon: Nagyon rákaptak a magyar nézők az új sci-fi thrillerre
Alig néhány napja debütált a Maxon a tavalyi évben a magyarországi mozikban is bemutatott Halálszint felett, máris az előfizetők kedvencévé vált.
Diogenész-maratont tartanak a Kettőspont megmentéséért
Hét napon keresztül, összesen tizennégy alkalommal tekinthető meg Weiner Sennyey Tibor Diogenész című monodrámája, melyet Formanek Csaba rendezett, és ő is játssza a címszerepet. A Diogenész-maratont a Kettőspont Színház fennmaradásáért tartják.
"Be vagyok zárva Magyarországra" - Beton.Hofi új klipje nyers őszinteséggel reflektál a hazai valóságra
Beton.Hofi május 5-én megjelent klipje, a Be Vagyok Zárva nem csupán zenei szempontból erős anyag, hanem társadalmi üzenete miatt is fontos pillanat a hazai hiphopban.
A muzsika hangja igazi története sokkal sötétebb, mint amit a musical sugall
A világ egyik legsikeresebb zenés filmje A muzsika hangja, amelyet 1965-ben mutattak be. Julie Andrews játszotta benne Mariát, a novíciát, aki később von Trapp felesége és a Trapp gyerekek szeretett mostohaanyja lett. Az igazi Maria is nagyon szerette a Trapp gyerekeket, ám a valóságban közel sem volt olyan napsugaras természet, mint amilyennek a f
A Tankcsapda nem búcsúkoncertet adott, hanem emlékművet állított
A Tankcsapda tagjai a koncert napját is együtt töltötték. A beállás, a hangpróba és a színfalak mögötti pillanatok mind jókedvűen zajlott.
Tarján Zsófi az édesanyja betegségéről: "Igyekeztem felnőtt módjára viselkedni"
Hernádi Judit lánya a Futni mentem című filmben Kiss Tibivel énekelt duettje kapcsán mesélt őszintén betegségről, elmúlásról, szerelemről, családról, a nagybetűs életről a Best magazinnak.
Szilágyi Ákos kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat
Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben, négy különböző kategóriában.
Gino D'Antonio: Út az ismeretlenbe
A Vadnyugat története (Storia del West) egy hosszú és rendkívüli pályát befutott olasz képregény sorozat. 1967-ben jelent meg az első kötete, még fekete-fehérben, később a teljes sorozatot