NEAK-főigazgató: Van gyógyszer, amit két és félszer drágábban veszünk, mint Nyugat-Európa
Kaló Zoltán szerint a Batthyány-Strattmann László Alapítvány létrehozása hibás döntés volt. Úgy látja, az NEAK-ot az elmúlt években olyan mértékben gyengítették, hogy az tudatos döntés lehetett. A szervezet átvétele után rendszerszintű változásokat ígér. Ő is nagyon várja már, hogy újra OEP-nek hívják őket.
Felejtsük el a Marsot, a Naprendszer egy másik bolygója lényegesen jobb célpont lehetne a kolonizációra
A Mars-kolonizáció beette magát a popkultúrába, Elon Musk víziói pedig elhitették velünk, hogy a vörös bolygó az egyetlen opció. A Vénusz azonban sokkal barátságosabb – és meglepően kézzelfogható – alternatívát kínál a tartós emberi jelenléthez. Csak épp nem a talajon, hanem az égen kell keresnünk.
München lehet a német védelem-technológia új fővárosa
München mert nagyot álmodni. Az autóiparból tömegével terelik át a munkaerőt a "hadszíntérre", miközben a város gyorsabban akar építkezni, mint ahogy azt a saját engedélyezési rendszere lehetővé teszi.
Mit taníthatnak nekünk a kutyák a beszéd eredetéről?
Magyar kutatók azt vizsgálják, hogy a kutyák hogyan kontrollálják és változtatják a hangjukat. Azt remélik, hogy ez segíthet fényt deríteni az evolúció egyik legnagyobb rejtélyére: az emberi beszéd eredetére.
Bejelentést tesz a kormány a Gondosóra-ügyben
Tanács Zoltán miniszter szerint új információk kerültek a birtokukba, amelyek alapján egyértelműen felmerül az adatvédelmi visszaélés gyanúja.
A Revolut a pénzügyi intelligencia új korszakát nyitja meg Ai-asszisztensének bevezetésével
A Revolut, a világszerte több mint 80 millió ügyféllel rendelkező globális fintech vállalat, ma bejelentette az AIR (AI by Revolut) európai bevezetését, ami Magyarországon is elérhetővé válik. Az AIR egy fejlett, az alkalmazásba integrált AI-asszisztens, amelynek célja, hogy átalakítsa azt, ahogyan ügyfelek milliói kapcsolatba lépnek a pénzükkel, é
Érdekes agyműködést figyeltek meg a kutyáknál
Négylábú kedvenceink is képesek az emberihez hasonló, tudatos erőfeszítést és akaraterőt igénylő önkontrollra.
Kutatók építettek egy 2200 forintos kütyüt, amely másodpercek alatt megtalálja a rejtett kamerákat
Egyre gyakrabban bukkannak fel rejtett kamerák jó előre kitervelt helyeken: tollba, órába, töltőkbe rejtve, vagy képkeretekben eldugva hotelszobákban és bérelt lakásokban, méghozzá tisztességtelen szándékkal. Ezért a KAIST kutatói kidolgoztak egy olcsó és hatékony megoldást a rejtett eszközök leleplezésére. A SweepLED, bármilyen okostelefont megbíz
Több tízezer forint értékű ajándékot ad a Google
Az ingyenes hozzáféréshez csak igazolni kell, hogy egyetemre vagy főiskolára jár a felhasználó.
Megérdemli az Ultra nevet a Samsung hajtogatható csúcsmodellje?
Kipróbáltuk a Galaxy Z Fold8 Ultrát, ami a hajtogatható Samsungok receptjét finomította tovább.
A jövő már köztünk van – humanoid robot is beült az iskolapadba a Gábor Dénes Egyetemen
A jövő egyetemét megidéző tanévnyitót tartottak az intézményben, amelyen az avatar technológia mellett aktív szerepet kapott, és az elsőévesek esküjét is letette a humanoid robot.
Időzített bomba ketyeg a cégeknél: elképesztő összegeket bukhat, aki nem veti be ezt a fegyvert
Geopolitikai konfliktusok, kibertámadások, ellátási láncokat érintő fennakadások és hirtelen gazdasági fordulatok jellemezték az elmúlt éveket. Egy nemzetközi kutatás szerint a mesterséges intelligencia segíthet a vállalatoknak hamarabb észrevenni az ilyen események előjeleit, a cégek többsége azonban még mindig csak kísérletezik a technológiával.








